
Német hidegvér
2013. július 19.
A gyenge évkezdés után fokozatos javulás lesz idén a német építőiparban, nincs ok az aggodalomra - hangzott el a Német Gép- és Berendezésgyártók Szövetségének (VDMA) az észak-Németországi Hamelnban tartott nyári konferenciáján.
A VDMA (Verband Deutscher Maschinen- und Anlagenbau) szerint az áprilisban lezajlott BAUMA kiállítás nagy lökést adott az iparágnak, hiszen segített megváltoztatni az általános hangulatot. A kiállítás ugyanis közvetve vagy közvetlenül hozzásegített számos szerződés megköttetéséhez, ugyanakkor tény, hogy emellett visszaesés újra megjelent. A résztvevők azonban bíznak a német építőipar potenciáljában, így a találkozón kialakított közös álláspont bizakodó volt.
Elektromotor gyártása a Boschnál - Nem izgulnak (illusztráció)
Jelenleg csak az építőgépek forgalmazása növekszik a szektoron belül, de az elmúlt hetekben minden területen nőtt a kereslet. A gyenge első féléves adatok miatt itt összességében stagnáló éves forgalmat vár a szövetség. Nem úgy a földmunka- és útépítő gépek területén, ahol a kereslet magasabb volt az első negyedévben, mint az előző év azonos időszakában. Igaz, ez különböző nagyberuházások számlájára is írható, de ezek kifutásával sem botorság növekedést várni a szektorban az idén.
A szövetség a világ többi piacáról adott elemzése már felemás, a Közel-Kelet s döccenők ellenére még mindig dinamikus, Németország mellett a francia és a skandináv építőipar is stabil, Kína és India viszont kifejezetten csalódásnak tűnik, utóbbi két piacon a tavalyi visszaesést követően idén sem várnak még igazi fellendülést.
Forrás: Khl.com, Vdma.org(A kép forrása a Vdma.org)
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
