
Rekordévet zárt a Market
2017. február 02.
Története eddigi legsikeresebb évét zárta 2016-ban a a Market Építő Zrt.. A 21 éves magyar éptőipari vállalat tavaly 86 milliárd forintos rekord árbevételt ért el. Több egyéb projekt mellett a Market volt a kivtelező a Dagály Uszodánál, a Közép-Európai Egyetem új Nádor utcai kampuszánál, de a Telekom új székházánál is. Összefoglaltuk a cég előző évét.
2016-ban végre az egész hazai magasépítő-ipar erős évet zárt. A Market Zrt. összesen 86 milliárd forintos forgalmat ért el. A vállalat 2016-ban összesen 51 nagy projekten dolgozott, ami azt jelentette, hogy egyszerre jellemzően 30-35 helyszínen végzett munkát párhuzamosan. Tavaly a 46 versenypiaci megrendelés adta az árbevétel nagyobbik részét.
Emellett a szektor egészében, így a Marketnél is érezni lehetett, hogy a közbeszerzések egyre nagyobb aránya jut az építőiparon belül a magasépítő-iparnak. Az elmúlt évtizedben a hangsúlyos infrastrukturális beruházások (út-, vasút-, csatornaépítések) miatt a mélyépítőipar dominált a kormányzati megrendeléseknél, de 2016-ban már több volt az oktatási, vagy sportcélú közösségi fejlesztés.

A Market székháza Óbudán
Tavalyi munkák
A tavalyi év munkái közül kiemelkedett a Bonafarm nagy kapacitású mohácsi vágóhídja, ahol már tesztelik is az összesen 20 milliárd forintos beruházással elkészült hipermodern üzemet. A vágóhíd kapacitásai akár egymillió sertés feldolgozására is alkalmasak.
A gyártóüzemek terén több más egyéb mellett az Audi autógyár, az Apollo gumiabroncsgyár, illetve a Nestlé gyártóüzemének építése, a DHL logisztikai központja. Az iroda- és szállodafejlesztésekből a Váci Greens irodaház, a Hotel Moments, a Párizsi Udvar Hotel, illetve a Clark Hotel szerepelt a Market tavalyi palettáján. A Market építi emellett a Magyar Telekom új székházát is, éppen a szintén a társaságcsoport nevéhez fűződő korábbi projekt, a Groupama Aréna mellett.
Légifelvétel 2017.január 21-én az épülő Telekom székházról
A közösségi projektek közül meghatározó volt a Dagály Úszóaréna. A 2017-es FINA vizes világbajnokság fő helyszíne már az eredeti vállalási határidő előtt elkészül. 2017 idején gyakorlatilag feburár elején már csak a befejezés, az átadás-átvétel zajlik a helyszínen. A vállalat meghatározó projektje a FINA 2017-es vizes világbajnokság fő helyszínét adó Dagály Úszóaréna, melyet a vállalási határidő előtt két hónappal korábban fejeznek be.
Az úszókomplexum a maga húsz hónapos építési idejével nemzetközi szinten is egyedülálló. Óriási munkáról van szó, ahol csúcsidőben közel ezren dolgoztak egyszerre a helyszínen. Nem véletlen, hogy a Market Csoport összlétszáma tavaly 720 főre nőtt, 86 új munkavállaló csatlakozott a vállalathoz.
A tavalyi évre jutott több oktatási építési beruházás is, így a Közép-Európai Eygetem budapesti Nádor utcai épülete vagy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem új épülete.

Az épülő Dagály Úszóaréna, a 2017-es vizes világbajnokság központi létesítménye Budapesten 2017. január 12-én.
Optimista várakozások
Scheer Sándor vezérigazgató ez előőző üzleti év egyik legnagyobb kihívásának a fizikai munkaerő hiányát tartja. Ennek ellenére a vállalt projekteket határdőre tudták befejezni. A 2017-es esztendőre előretekintve az igazgató derűlátó. Az vállalatvezető szerint idén a magasépítő-ipar továbbra is növekedhet. A fejlesztéseket uniós források is segítik, fővárosunk feljövőben van, folytatódhat a lakásállomány éveken át elmaradt megújítása. Scheer bízik abban, hogy a társaság 2017-ben, ha szerény mértékben is, de ismét növelni tudja a forgalmát .
|
Érdekességek
|
Forrás: Market Építő Zrt.
Fotó. Market Építő Zrt., MTI/Illyés Tibor
Videó: Market Építő Zrt.
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
