
Sokéves rekordok dőlnek meg
2018. február 28.
Az EBI február végén tette közzé Építésaktivitási Jelentését. E szerint 2017-ben sokéves rekordot döntött meg az építőipar Magyarországon, a megindult kivitelezési munkák összértéke több mint 2100 milliárd forintot tett ki, amely összegre még soha nem volt példa. Az eddigi 2008-as maximum mindössze alig haladta meg az 1700 milliárd forintot. 2016-hoz képest 47 százalékkal magasabb összegben kezdődtek meg kivitelezések Magyarországon 2017-ben.
A magasépítés növekedése a végéhez közelíthet?
2017-ben közel 1200 milliárd forint értékben léptek építési fázisba a különböző magasépítési projektek, az előző évhez képest így a szektor 22 százalékos növekedést produkált. A magasépítés lakásépítésen kívüli ágazatai esetében 12,4 százalékos bővülés volt megfigyelhető a megkezdett kivitelezések összértékében 2017 és 2016 között. A magasépítés húzóágának számító lakásépítések pedig az egész évet tekintve rekordösszegben indultak, az előző évhez képest 51 százalékos növekedést produkálva.
A bővülés annak ellenére volt ilyen jelentős, hogy a negyedik negyedévben kevesebb kivitelezés kezdődött meg, mint az előző év azonos időszakában a magasépítési szektorban. Az előbbi szerényebb eredményekben komoly szerepe van a lakásépítési kedv mérséklődésének, de a nem lakáscélú magasépítések esetében is csökkent az Aktivitás-Kezdés mutató értéke a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához képest.
A mélyépítés lendületben van
Az idei évben felpörögtek a mélyépítések hazánkban, összesen több mint 922 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezési munkák a szektorban, ami azt jelenti, hogy megduplázódott a kivitelezési fázisba lépő beruházások összértéke 2016-hoz képest. 2000 óta a legmagasabb értékben kezdődtek meg mélyépítési munkák hazánkban tavaly. A negyedik negyedévben az Aktivitás-Kezdés mutató 142 milliárd forintot tett ki, ami ugyan elmaradt az előző háromnegyedév számaitól, de még így is lényegesen magasabb összeg volt, mint a korábbi évek utolsó három hónapját jellemző összegek.
A különböző mélyépítési ágak közül, jelentős megugrás volt tapasztalható a nem út- és vasútépítések Aktivitás-Kezdés mutatójában, két és félszer annyi beruházás kivitelezése kezdődött meg 2017-ben, mint egy évvel korábban, összesen közel 450 milliárd forintos összeget elérve. A tavalyi évben jelentős mennyiségben indultak út- és vasútépítési projektek is, az Aktivitás-Mutató közel 69 százalékkal volt magasabb az előző évinél.
Lassulás a lakásépítésekben
2017-ben jelentős mennyiségben indultak el lakásépítések Magyarországon, az előző évhez képest másfélszeresére növekedett a szektor esetében az Aktivitás-Kezdés mutató értéke, a legalább 4 lakásos projektek közül a kivitelezés fázisába lépő építkezések összértéke megközelítette a 380 milliárd forintot. Az új lakásokat terhelő kedvezményes áfaidőszak végének közeledtével azonban úgy tűnik, a fejlesztők is egyre óvatosabbá válnak. 2017. 4. negyedévében az elindult társasházi lakásépítések összértéke 57 milliárd forintra rúgott csupán, amely 2016 első negyedéve óta a legalacsonyabb összeg volt.
Az teljes kiadvány megrendelésének feltételeiről és a kutatással kapcsolatos információkról az ebi@ibuild.info címen kaphat tájékoztatást.
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
