
Szlovákiában is bővül az építőipar
2014. február 12.
Nőtt az ipari és az építőipari termelés éves szinten decemberben Szlovákiában - derült ki a Statisztikai Hivatal (SÚSR) által február 10-én, hétfőn nyilvánosságra hozott adatokból.
A szlovák ipari termelés indexe tavaly decemberben éves szinten 12,2 százalékkal nőtt, ugyanakkor havi szinten 1,2 százalékkal csökkent. Az ipari termelés emelkedését a közlekedési eszközök gyártása, a fém előállítás és az elektromos műszaki cikkek gyártása terén tapasztalt bővülés befolyásolta.
A szlovák építőipari termelés tavaly decemberben éves szinten 10,1 százalékkal nőtt, havi értéke elérte a 464,4 millió eurót. Az építőipari termelés 2013 decemberében, már második hónapja havi szinten is emelkedett, az növekedés mértéke novemberhez képest 2,9 százalékot tett ki.
Pozsonyi utcarészlet - ők is bővülnek (illusztráció)
A szlovák építőipari cégek által megvalósított termelés 96,1 százalékát az ország határain belül kivitelezett megbízások adták, ezen a téren 10,2 százalékos növekedés volt tapasztalható. Ugyanakkor a szlovák építőipari cégek által külföldön kivitelezett megbízatások az össztermelés 3,9 százalékát tették ki, s ezen a téren a növekedés mértéke 7,5 százalék volt éves szinten.
A Maéponline megnézte a Buildecon elemzőcég december eleji előrejelzését, amiből kiderül, hogy a négy közép-kelet európai ország szerencsésebbnek mondhatja magát, nyugati társaihoz képest, mert növekedése 2006-2007-es évekhez viszonyítható, jelenleg összesen 70 milliárd euró az összteljesítménye, amely ezt a csúcsot egy erős növekedési periódus következtében érte el 2003 és 2007 között.
A Bulidecon partnere, az Euroconstruct prognosztizációja szerint Nyugat-Európa lassabban nyeri vissza a növekedési ütemét, mint a közép-kelet európai négy visegrádi ország, ilyen szempontból a térségünk jobb helyzetben van.
Forrás: MTI, BuildeconA kép forrása a Morguefile.com
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
