
Török építőipari helyzetkép
2021. szeptember 08.
A 2020 márciusában kezdődött világjárvány jelentős zavart okozott a török gazdaságban és a magasépítésben. A 2018 második felében bekövetkezett árfolyamválság miatt az építési költségek megugrottak és jóval kevesebb épület épült 2019-ben. 2020 első félévében a gazdaság és az építőipar épphogy lábadozott, amikor a járvány kitört.
2020 első hat hónapjában a megkezdett építések körülbelül 41%-kal növekedtek 2019 azonos hat hónapjához képest. Az állami támogatás (a három állami bank a piaci árfolyam alatt nyújtott jelzálogkölcsönöket) 2020 június elejétől augusztus végéig tartott és nagymértékben ösztönözte a lakáskeresletet és lakásügyletek iránti keresletet. Úgy tűnik, hogy a megkezdett lakásépítések lendületet kaptak az állami támogatás miatt, és az építési engedélyek (melyeket túlnyomó többségben lakóépületekre adtak ki) 2021 első félévében 45,3%-kal nőttek. Viszont szinte minden épülettípusnál nagy a hátralék az építés alatt álló épületekben.
A lakásépítéseknek egyre növekvő részesedése van az összes építési engedélyszámban: 2019-ben 63%, 2020-ban 76,7% és 2021-ben 79,3%. Az összes megkezdett épületből a kereskedelmi és ipari építés részesedése (szállodák, éttermek, nagy- és kiskereskedelmi épületek, raktár- és ipari épületek) csökkenő tendenciát mutat: 2019-ben 15,1%, 2020-ban 14,8% és 2021-ben 12,5%, bár ezen épületek kezdése 2020-ban 42,6%-kal, 2021-ben 23,5%-kal nőtt. A megkezdett kereskedelmi és ipari épületek részesedésének csökkenése a megkezdett lakóépületek nagyobb növekedési ütemének köszönhető. A középületeknek (közlekedési épületek, iskolák, kutatóépületek és kórházak) 21,9%-os részesede volt 2019-ben, de 2020-ban 8,5%-ra, 2021-ben pedig 8%-ra csökkentek. A 2019-es nagy arányuk azzal magyarázható, hogy a magánszektor beruházásaiban hatalmas visszaesés volt abban az évben.

A használatbavételi engedélyek más tendenciát mutattak mint az építési engedélyek. 2019-ben a befejezett épületek teljes alapterülete 2,8%-kal bővült, míg az építési engedélyeké 60,1%-kal csökkent. Tavaly 32,2%-kal zsugorodtak a használatbavételi engedélyek, viszont idén 3,3%-kal nőttek. Ismert tény, hogy gazdasági válságok idején a kivitelezők nem tudnak gyorsan reagálni a piaci jelekre az építés alatt aló épületek költségeinek zuhanása miatt (főleg a befejezés közeli épületek esetében).
A lakó-, kereskedelmi és középületek kivitelezői hasonlóan reagáltak a járvány okozta válságra: ezen épületek aránya nemigen változott 2019 és 2021 között. Az egyetlen figyelemre méltó különbség a lakóépületek arányának enyhe csökkenése volt (79,5% tavaly és 77,4% idén), illetve a kereskedelmi és ipari épületek részesedésének 2%-os növekedése (2020: 12,6%, 2021: 14,6%).
A lakóépületek teljes alapterülete és a 2020 1. félévében és 2021 1. félévében elkészült lakások száma majdnem megegyezett. Viszont az elkészült kereskedelmi és ipari épületek teljes alapterületében 19%-os növekedés volt. Úgy tűnik, a lakásfejlesztők óvatosak az építések befejezésében, mivel a magas jelzálogkamatok mellett csökken a kereslet. A kereslet visszaeséséhez a reáljövedelmek csökkenése is hozzájárul (a járvány hatására a török líra jelentősen meggyengült). A lakásügyleteken belül a jelzáloggal terhelt eladások idén július végéig a teljes értékesítés 18,9%-át tették ki. Az új lakások eladása a járvány alatt csökkent 46%-ról 30%-ra.
A lakásfejlesztőket az építési költségek növekedése (évente 42,48% 2021. június végéig) és a viszonylag alacsonyabb lakásár emelkedés is szorongatja (33% új lakások esetében és 29,2% minden lakásra) ugyanezen időszak alatt. Az építés alatt alló lakóépületekben lévő hátralék többletköltséget okoz a kivitelezőknek a kivitelezés késleltetése miatt. Így a médiában gyakran előkerül egy újabb államilag támogatott jelzálog-konstrukció bevezetésének lehetősége.
Írta: Prof. Ali Turel
Forrás: EECFA (Eastern European Construction Forecasting Association) A z EEFCA nyolc kelet-európai ország építési piacát kutató nemzetközi szövetség, mely a helyi kutatóintézetek, illetve az alapító valamint kutató és adminisztratív központ Buildecon és a módszertani hátteret biztosító Eltinga együttműködése.
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
