
A Deutz elektromos hajtásrendszerei
2020. július 27.
A „Revolutionizing power” mottó jegyében a vezető nemzetközi motorspecialista azon dolgozik, hogy a dízel-, benzin-, hibrid-, elektromos- és hidrogénüzemű technológiák kombinálásával minden ügyfele számára a legjobb megoldást kínálja. E megoldások konfigurálásához nyújt segítséget a Deutz Advanced Configurator nevű eszköz, mely moduláris termékek tervezésére szolgál.
Ami a konkrét gépeket illeti, a Deutz bemutatta a JLG-vel közösen fejlesztett tisztán elektromos, G5-18A típusjelű teleszkópos rakodót. Ebben a kompakt, 360 voltos hajtásrendszer két, egyenként 40 kW teljesítményű villanymotort foglal magába, melyek közül az egyik a jármű mozgatásáról gondoskodik, míg párja a teleszkópos gémbe épített hidraulika-rendszert látja el energiával. Ahogy a villanymotorokra jellemző, ez a rendszer is késlekedés nélkül adja le a nyomatékot, ami még rugalmasabbá, dinamikusabbá teszi a rakodót. Az E- Deutz programból származó akkumulátor kapacitása 42 kWh, a 6,6 kW-os töltővel pedig négy órán belül 80%-os szintig tölthető fel.
Ezenkívül elkészült az az elektromos hibrid hajtásrendszert is, melyet a cég kimondottan kis terhelésű személyemelőkhöz tervezett. A vadonatúj Deutz D 1.2 hibrid erőforrás egy kompakt, 1,2 literes, háromhengeres dízelmotor és egy 48 voltos villanymotor házasításával jött létre. A Futavis vállalattal együttműködésben fejlesztettek ki akkumulátor-rendszer, amely immár készen áll a kísérleti gyártásra. A Deutz tavaly vásárolta fel az akkumulátorokra szakosodott német Futavist, hogy házon belül is komoly szakértelem álljon rendelkezésére az egyre fontosabbá váló akkumulátortechnológia területén. A piaci bevezetésre kész rendszer által a Deutz hangsúlyozni kívánja az elektromos átállás iránti elkötelezettségét, illetve a nagyfeszültségű akkumulátorok és elektromos hajtásrendszerek fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseit.
Amint dr. Frank Hiller, a Deutz AG igazgatótanácsának elnöke fogalmazott: „Mialatt igyekszünk választ adni a hajtásrendszerek fenntarthatóságával kapcsolatos kihívásokra, nyitottnak kell maradnunk minden technológia iránt. Az általunk választott szemléletmód középpontjában az elektromos meghajtás és a belsőégésű motorok ötvözése áll, mivel az ilyen rendszerek fenntartható üzemanyagok használatával a jövőben akár karbonsemleges módon is üzemeltethetők lesznek.” Jó példa erre a Deutz kínálatában megtalálható TCG 7.8 H2 hidrogénmotor, amely költséghatékony alternatívája más zéró emissziós technológiáknak, például az üzemanyagcelláknak.
Deutz AG sajtóanyag alapján
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
