
LiuGong erődemonstráció a Hillhead bányászati kiállításon
2022. június 23.
A jelentős szakmai kiállításon a cég célja az Egyesült Királyság piacán történő megjelenés erőteljes kiterjesztése volt. Gépeik a töréstől a rakodáson és anyagmozgatáson át a dózerezésig jól passzolnak a kőbányászati feladatokhoz, a cég bízik benne, hogy kínálatuk ebben az ágazatban is megállja a helyét. Jelenleg a LiuGong UK kínálatának gerincét a kotrók alkotják, hiszen 1,7 tonna (9017F) és 9 tonna (909ECR) között öt többcélú gépet, 13 tonna (913FCR) és 95 tonna (995F) között pedig 12 nehézkotrót kínálnak ebben a kategóriában, ráadásul a kisebb kotrók közé még idén érkezik két új modell is. Ezt egészíti ki hat homlokrakodó 11 tonna (835H) és 31 tonna (890H) között, míg a palettát három Dressta dózer teszi teljessé 19 tonnától 42 tonnáig terjedő üzemi tömeggel.

890H
Mint Steven Ford, a LiuGong Direct UK ügyvezető igazgatója elmondta: „Nagy örömünkre szolgál, hogy első ízben mutathatjuk meg bányászati eszközeinket a Hillhead kiállításon. Ezt megelőzően elvégeztük a házi feladatot, vagyis megkérdeztük és meghallgattuk a bányászati ügyfeleket, majd mindezt arra használtuk fel, hogy kínálatunkat tökéletesen az igényekre szabjuk. Strapabíró gépeink már eddig is bizonyítottak mind kőbányászati, mind bontási feladatkörben, és izgatottan tekintünk a további bővítés elé."
A rendezvényre kilátogatók a LiuGong standján összesen 11 géppel ismerkedhettek meg, melyek közül többet működés közben is láthattak. A legnagyobb figyelem kétségtelenül a gyártó zászlóshajójának számító 995F nehézkotrót övezte, mely a Hillhead kőbányában 95 tonnás emelési kapacitását is megvillantotta. Emellett az ismert helyi influenszer, Paddy Quinn egy Engcon tiltrotátorral szerelt 922F fülkéjéből demonstrálta a LiuGong szintvezérlő rendszerének képességeit.

995F
A show igazi fénypontja azonban a cég új, 30-42 tonnás F-szériájának (930F, 933F, 936F, 939F, 942F) bemutatkozása volt, melyek közül a 936F teljesen új modell. Legyen szó akár megbízhatóságról, akár kényelemről, az új gépek igen magasra teszik a lécet – ebben nagy szerep hárul a gépkezelőt középpontba állító tervezési filozófiára, mellyel a cég kiérdemelte a Red Dot-díjat.
„A 939E hatalmas siker volt Nagy-Britanniában, de a vevőink arra ösztökéltek minket, hogy még többet, még jobbat kínáljunk. E kihívásra válaszul született meg az F-széria. Az új 936F teljesítményben könnyedén túltesz a 939E-n, míg a 939F a bontási munkák igazi nagyágyúja. Azonban az ügyféligényekre tekintettel még ennél is tovább mentünk, és megalkottuk a vadonatúj 942F kotrómodellt, mely szélesebb és strapabíróbb járószerkezetével, megnövelt átmérőjű gémmozgató munkahengereivel és nehezebb ellensúlyával gondoskodik a meggyőző emelési kapacitásról, és nem jön zavarba a nagytömegű kotrási feladatoktól sem.
A fentieken túl a LiuGong standján kiállították a nehéz ipari munkákra tervezett, gyári bontógép kiépítésű 928F és 952E kotrókat is. Nem titkoltan az Instagram-megosztások gyűjtése volt a cél a feltűnő színű 913FCR modellel, melynek különleges festésmintájával az F-sorozat nagy-britanniai bemutatkozását ünnepelte a cég.
Mint látható, a hangsúly elsősorban a különféle kotrókon volt, de itt korántsem ért véget a bemutatott eszközök sora. Ha anyagmozgatásról és nehéz, ipari felhasználásról van szó, megbízhatóságukkal a LiuGong homlokrakodói is igen jó hírnevet vívtak ki maguknak világszerte. Az érdeklődők ezúttal a 31 tonnás 890H típust tekinthették meg testközelből, mely a gyártó legnagyobb homlokrakodója az európai piacon.

Dressta TD25-M
A bányászati alkalmazásra kihegyezett kínálatot a standon közszemlére tett Dressta TD-25M series-1 lánctalpas dózer tette teljessé. 41.500 kg-os üzemi tömeg és 794 kN vonóerő mellett az új dózert jobb kilátás, illetve magasabb fokú kényelem és biztonság jellemzi. Ezzel előkészíti a terepet a Dressta Red Dot-díjas TD-16N modelljének, melynek hivatalos bemutatójára 2023 januárjában kerül sor az Egyesült Királyságban.
A LiuGong Direct UK új üzletágaként a brit érdeklődők a hillheadi rendezvényen láthatták először a gyártó személyemelő-családjának első tagját: a kompakt méretű LSC0812DE elektromos ollós emelő munkamagassága 8 méter, teljesítmény és biztonság szempontjából pedig teljes mértékben megfelel mind az Egyesült Királyságban, mind az EU-ban érvényes előírásoknak.
A LiuGong Europe és a LiuGong UK közleménye alapján Maép. A címlapfotón 909ECR.
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
