
A Potain a mobilitásra gyúr
2020. október 01.
A daruvásárlók számára egyre fontosabb a mobilitás is, így e jellemző kiemelt szerepet kapott a Potain fejlesztéseiben. Ennek eredményeként született meg a Hup M 28-22 (nyitókép), melynek első példányait idén adta át a gyártó. A Hup M 28-22 önszerelő daru a Hup termékcsalád harmadik modellje, viszont típustestvérei közül az első, amely a mobilitásra helyezi a hangsúlyt – erre utal az elnevezésben található M jelölés.
Manitowoc a Hup M 28-22 három különböző változatát mutatta be 2019 novembere és 2020 márciusa között. Közülük a 25 km/h sebességre képes alvázra szerelt verzió Franciaországban mutatkozott be, és globális modellnek szánják. A 80 km/h legnagyobb sebességű második változat teljesíti a TÜV előírásait, ezzel Németország és sok más ország közútjain közlekedhet, míg a harmadik variáns hasonló sebességre képes, de az észak-amerikai szállítmányozási szabályoknak felel meg. Közülük az utóbbi modell bevezetésére kellett a legtovább várni, ugyanis a CONEXPO kiállításon debütált idén márciusban.
Közös jellemző a három változaton az új, 20 fokban kitéríthető önkormányzó tengely, mely a közúti szállíthatóság mellett manőverezőképességet biztosít a munkaterületen. A beépített állandó ellensúlyok szintén hozzájárulnak, hogy a daruk könnyebben és gyorsabban juthassanak a munka helyszínére.
A trióból a nagy sebességű változat a legfejlettebb, mellyel Németország mellett azokat az országokat célozták meg, ahol a TÜV minősítés mérvadó – e változat akár autópályán is szállítható, vontatásához ráadásul nincs szükség speciális nyergesvontatóra. Az Egyesült Államokban és Kanadában megvásárolható típusváltozat tengelyei az észak-amerikai szabályozásnak felelnek meg, vagyis a daru ott is vontatható félpótkocsiként közúton.
Miután a daru megérkezett a rendeltetési helyére, a kormányozható tengelyek jelentősen megkönnyítik a szerkezet megfelelő pozícióba állítását, melyet tovább egyszerűsít a vezeték nélküli távirányítás is. A Potain különleges Smart Set-up szoftvere egyaránt segíti a kormányzást és a telepítést, az irányítás a mellékelt távvezérlő egységről végezhető.
Mindhárom modellváltozat legnagyobb kapacitása 2,2 tonna, míg legnagyobb gémkinyúlásuk 28 méter. Maximális kinyúlás esetén az emelési kapacitás akár 0,85 tonna is lehet. 11,6 x 3,6 méteres szállítási méretével a Potain Hup M 28-22 kategóriájának legkompaktabb önszerelő daruja.

Manitowoc Hup C 40-30
Párhuzamosan a Hup M 28-22 modellel, a Manitowoc kifejlesztett egy másik, mobilitásra kihegyezett Potain önszerelő darut is. Azonban a Hup M 28-22-vel szemben a Hup C 40-30 eredetileg nem volt része a cég termékfejlesztési terveinek, sokkal inkább tekinthető a különleges vevői igényekre adott válasznak.
A történet úgy kezdődött, hogy a Stirnimann – amely jó ideje foglalkozik a Manitowoc termékeinek forgalmazásával – megkereste a gyártót, és jelezte az igényt egy új emelőgépre, amely az önszerelő daruk minden előnyét fel tudja mutatni, ám jobban boldogul nehéz terepen.
Így született meg a Potain Hup C 40-30. A modell különlegességét a lánctalpak adják, melyeken az önszerelő daru mind összecsukott, mind felállított helyzetben képes mozogni. Szállításkor a 13,5 méteres hosszhoz mindössze 2,55 méteres szélesség társul, de talán még ennél is fontosabb, hogy a beépített generátorral külső energiaforrás nélkül oldható meg a mozgatása és felállítása. A speciális daru slágertermék lett a piacon: miután az első hat példányt a Stirnimann vásárolta meg, további darabokat értékesítettek Németországban és az Egyesült Államokban.
Forrás: Manitowoc Europe
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
