
Az innováció volt a fókuszban a 2018-as Intermaton
2018. május 08.
Véget ért a világ harmadik legnagyobb építőipari és infrastruktúra-fejlesztési szakkiállítása Párizsban. A több mint 173 ezer látogatót vonzó rendezvényközéppontjában az iparági innovációk voltak.
Április második felében Párizsra figyelt a nemzetközi az építőipari és infrastruktúra-fejlesztési szektor. Az április 23 és 28. között zajló Intermat kiállításon ugyanis minden fontos iparági szereplő képviseltette magát. A háromévente megrendezett eseményen a gyártók a széles közönség számára mutathatják meg a legújabb fejlesztéseiket, nem csoda, ha a legtöbben az Intermatra időzítik a legújabb modellek bemutatását.
Idén sem volt az másként, a rendezők a kiállítás után kiadott sajtóanyaga szerint 173.300 látogató volt kíváncsi a legújabb iparági megoldásokra, nem csoda, ha a 2018-as Intermat fókuszában az innováció állt. A hatnapos rendezvényre kilátogatók közel harmada (a statisztikák szerint 30 százaléka) külföldi érdeklődő volt, akik a világ minden tájáról látogattak a francia fővárosba, a Paris-Nord Villepinte Kiállítóközpontba. A rendezvényen 1400 kiállító képvisletette magát a világ 160 országából.
Elégedett szervezők és kiállítók
A legtöbb visszajelzés szerint az idei rendezvény jól tükrözte azt a vitalitást, amelyet az újra erőre kapó európai építési piacot is jellemzi.
A számtalan a helyszínen megkötött üzlet egyértelmű sikert jelentett a sajtóanyagban megszólaló francia Liebherr-csoport számára – derül ki Martin Schikel vezérigazgató szavaiból. Ugyanilyen elégedett a francia Fayat-csoport is, amely kétszámjegyű növekedést ért el a standjára kíváncsi látogatók számában. A cég különösen a digitális sarokkal aratott nagy sikert az érdeklődők körében – nyilatkozta Stéphane Guillon a csoport marketing és kommunikációs igazgatója.
„Kitűnő évjáratnak” tartja a 2018-ast a Naser Memis a Komatsu-csoport marketing és kommunikációs managere is, a cég legfrissebb újdonságaira sokan voltak kíváncsiak a gyártó standjánál.

Látogatók a Wacker Neuson standjánál a 2018-as Intermat kiállításon.
Innováció a középpontban
A kiállítás négy szakmai szekcióban rendezték (bontás és földmunka; kő- és kavics bányászat, alapozás és útépítés; építés és betonipar; anyagmozgatás és szállítmányozás), valamint három tematikus kiállítási park várta a látogatókat, a Start-Up Falu, Okos építkezés Falu, Bontás és Újrahasznosítás Falu, emellett számos előadás és workshop is színesítette a programot. A kiállítást számos kísérőrendezvény között is fontos helyet foglalt el a World of Concrete Europe betonipari konferencia, amelyet 2015 után másodszor rendeztek meg az Intermattal együtt, és amelyen az ágazatot érintő legfontosabb kérdések kerültek terítékre.
A rendezvény leglátványosabb eleme mégis a közel 30 ezer négyzetméteren megrendezett kültéri bemutató, ahol valós körülmények között lehetett megnézni munka közben a gépeket, és amely most is tömegeket vonzott. Különböző kotró-rakodók, kompakt kotrógépek, rakodógépek, gréderek, szűrőgépek, törőgépek bontás végző gépek élő bemutatóit hatalmas érdeklődés övezte.
A következő Intermat kiállítást 2021-ben rendezik meg.
Forrás: Paris-en.intermatconstruction.com
Fotó: Wacker Neuson
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
