
Bobcat T7X , a világ első elektromos lánctalpas kompakt rakodógépe
2022. január 20.
A Doosan Bobcat idén januárban, a világ legjelentősebb technológiai kiállításának számító Las Vegas-i CES kiállításon mutatta be a tisztán elektromos Bobcat T7X lánctalpas rakodót. Ezzel a T7X lett kategóriájának legelső, 100 százalékban elektromos gépe, mely a hidraulikarendszer teljes kiiktatása mellett a károsanyag-kibocsátást és a vibrációkat is kiküszöböli, ezzel tisztább és csendesebb üzemet ígérve.
A Bobcat T7X rögtön két CES innovációs díjat is bezsebelt az „Intelligens járművek és szállítmányozás”, illetve az „Okos városok” kategóriákban. A rangos innovációs díjjal számos különböző kategóriában tüntetik ki az erre legérdemesebbnek talált technológiákat.
Bár a T7X fejlesztése eredetileg Észak-Amerikára összpontosult, a gyártó úgy tervezi, hogy a belső tesztek és az ügyfél visszajelzések gyűjtése az EMEA régióban (Európa, Közel-Kelet, Afrika) folytatódik majd az új termék nyújtotta piaci lehetőségek feltérképezése érdekében.
Az innováció élvonalában
A Bobcat T7X a világ első tisztán elektromos kompakt lánctalpas rakodógépe. Az akkumulátoros gépet kezdettől fogva úgy tervezték, hogy elektromos meghajtásával termelékenyebb, csendesebb, nyomatékosabb és erősebb legyen, mint bármely dízelmotoros elődje a kategóriában – mindezt ráadásul karbonkibocsátás nélkül.
„Az új gép a Bobcat és a teljes ágazat csúcsteljesítménye. Hátat fordítottunk a konvencióknak, hogy olyan, teljesítményre kihegyezett, tisztán elektromos gépet hozzunk létre, melyre korábban soha nem volt példa. Izgatottan mutatjuk be a világnak ezt az új fejlesztést, miközben rendkívül büszkék vagyunk arra a kemény munkára, mely a gép megvalósítása mögött húzódik” – nyilatkozta Joel Honeyman, a Doosan Bobcat globális innovációért felelős alelnöke.

Bobcat T7X
További tervek az EMEA-régióban
Az EMEA-régióval kapcsolatos tervekről Vijay Nerva, a Doosan Bobcat EMEA innovációs vezetője elmondta: „A T7X-et alapvetően az észak-amerikai piacra fejlesztettük, ezzel együtt viszont globális igényekre és kihívásokra ad választ. Idén tovább folytatjuk a belső tesztelést és az ügyfél visszajelzések gyűjtését az EMEA-térség különböző országaiban, így jobb képet kapunk a vásárlók igényeiről ezen a piacon, melynek birtokában döntünk majd a további kereskedelmi bevezetésről.”
Fejlett technológiák és a T7X felépítése
A T7X-ben a hagyományos hidraulikarendszer helyét teljes egészében átvette a villamos motorokat és munkahengereket magába foglaló elektromos hajtásrendszer, aminek megvan az az előnye is, hogy szinte egyáltalán nem igényel folyadékokat. Így a vadonatúj Bobcat T7X üzemeltetéséhez kevesebb mint egy liter környezetbarát hűtőfolyadék szükséges, szemben a hasonló kategóriájú dízel-hidraulikus modellekben használt mintegy 216 liternyi hidraulikaolajjal.
Sőt, a tisztán elektromos hajtásnak hála folyamatosan és azonnal rendelkezésre áll mind a csúcsteljesítmény, mind a csúcsnyomaték, vagyis a gépkezelőnek többé nem kell arra várnia, hogy a hagyományos hidraulikarendszerben felépüljön a nyomás.
Természetesen a T7X károsanyag-kibocsátás nélkül működik, míg a zaj és a vibráció szintje is elhanyagolható marad. Vagyis a rakodó csendesen és hatékonyan üzemeltethető zárt terekben és érzékeny munkaterületeken, ami nagyban lecsökkenti a zajkibocsátást, és élhetőbbé teszi a munkakörnyezetet. További előnyként jócskán leszoríthatók a munkanapra vetített üzemeltetési költségek is, ami nem csoda, ha figyelembe vesszük, hogy mennyivel olcsóbb az éves karbantartás, illetve hogy nincs szükség gázolajra, motorolajra, kipufogógáz-utókezelő folyadékra és hidraulikus alkatrészekre.
A T7X lelke egy korszerű, 62 kilowattórás lítium-ion akkumulátor, melyet a gyártó technológiai partnereként a Green Machine Equipment vállalat szállít. Bár minden a felhasználási profiltól függ, általános napi munkákkal és az intelligens üzemmódok használatával számolva négyórányi munka lehetséges egyhuzamban, ami nem folyamatos felhasználást feltételezve elegendő egyetlen munkanapra. A munkagép intelligens energiagazdálkodási rendszerét úgy programozták, hogy érzékelje a növekvő terhelést, amikor viszont nincs szükség nagyobb erőre, visszavesz a teljesítményből, hogy csökkenjen az energiafelhasználás és kitolódjon az üzemidő.
Sajtóközlemény, Doosan Bobcat EMEA
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
