
Elektromos kínai haszonjárművek az Eurotrade kínálatában
2021. december 08.
A BYD márka már többek számára ismerős lehet Magyarországon, hiszen a gyártó 2017 áprilisában nyitotta meg Komáromban az e-busz gyárát. Azt azonban már kevesen tudják, hogy a BYD világszerte a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkezik az elektromos autók gyártása terén immár egymást követő négy évben (2015, 2016, 2017, 2018). Amennyiben az e-teherautók és e-buszok portfoliójára koncentrálunk, akkor azt látjuk, hogy a BYD egymaga több ilyen elektromos eszközt gyárt, mint a sorban utána következő cégek együttesen. A kínai márka széles termékkínálata az e-teherautók területén, valamint az Eurotrade Kft eddigi sikeres együttműködése a BYD elektromos autóbuszok vevőszolgálati hátterének kiépítésében és a BYD solar gyártmányainak hazai értékesítésében megalapozta a két cég kapcsolatainak további bővítését. A 2022-ben európai piacra bevezetni szánt modellek közt szerepel az ETP3 elektromos kisteherautó, ETM6 elektromos 7,5 tonnás teherautó alváz és a 18 tonnás összgördülő tömegű járműalváz is.

BYD ETP3
Az ETP3 kisteherautó legfőbb erénye a teljes terhelés melletti 275 km futásteljesítmény egy töltéssel. A töltési idő akár 1.5 óra is lehet DC töltővel. A furgon terhelhetősége is egyedülálló a maga nemében, ugyanis a 3.5 m3-es raktérbe 720 kg súlyú árut lehet pakolni.
A 7,5 tonna összgördülő tömegű ETM6 teherautó alváz terhelhetősége 3990 kg. A jármű hatótávja szintén egyedinek számít, hiszen teljes terhelés mellett 200 km-t lehet vele megtenni egy töltéssel. A töltési idő valamivel több, mint másfél órát vesz igénybe DC töltővel. A BYD ETP3 furgon és a BYD ETM6 alváz decembertől előrendelhető az Eurtotrade Kft-nél.
Eurotrade sajtóközlemény, nyitó fotó: BYD ETM6
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
