Forradalmi kotrókoncepció a Komatsutól

A vállalat a teljesen elektromos és távvezérelt minikotró koncepció tervével állt elő. 

2021. július 06.

A vállalat fennállásának 100. évfordulója alkalmából a Komatsu elnök-vezérigazgatója, Ogava Hirojuki  jelentette be egy teljesen elektromos (vagyis nem hidraulikus hajtású), kizárólag távirányítással működtethető minikotró érkezését. Az új gép, melyben lítium-ion akkumulátorok gondoskodnak az energiatárolásról, a Komatsu következő generációs koncepciójaként a cég jövőről alkotott képét testesíti meg.

A háromtonnás méretosztályba sorolható, 0,09 m3 kanálkapacitású koncepciómodell célja, hogy egyengesse az utat a jövő tisztán elektromos építőgépeinek kereskedelmi bevezetéséhez. Az új típus a Komatsu elektromos minikotrókkal és villástargoncákkal szerzett műszaki tapasztalataiból merít, de olyan új technológiákkal ruházták fel, mint például a lítium-ion akkumulátorok vagy a hidraulikarendszert kiváltó elektromos munkahengerek. A 100 százalékban elektromos hajtásnak köszönhetően a kotró nem bocsát ki kipufogógázt, zajt és hőt, ezzel a munkahely jellegétől függetlenül környezetterhelés nélküli működést ígér. A  gyártó szerint kitűnő energiahatékonyság mellett előnyei közé tartozik majd a karbantartásmentes üzemeltetés, mely a hidraulikus részegységek száműzésének tudható be.

Mivel a koncepció egyik fontos jellemzőjeként a kezelőnek nem kell helyet foglalnia a gépen, a gyártó előtt teljesen új lehetőségek nyíltak a kialakítás és a teljesítmény fokozása terén. Munka közben a kotró és a vezérlőegység vezeték nélküli LAN-on keresztül kapcsolódnak egymáshoz, azaz a hagyományos távvezérléses rendszerekkel ellentétben nincs szükség semmilyen eszköz helyszíni telepítésére vagy speciális üzemeltetési környezet létrehozására, így a távvezérelt működtetés bármilyen munkakörnyezetben lehetővé válik. Azáltal, hogy a kezelő kívülről irányítja a gépet, az üzemeltetés új munkastílust kíván, cserébe viszont kevésbé fárasztó a munka és nő a hatékonyság is. A cég szerint az elektromos hajtásnak és a távvezérlésnek köszönhetően a gép működtetése teljesen stresszmentessé válik a kezelő számára, hiszen még szűk, veszélyes munkaterületeken – például beltéri bontás esetén vagy katasztrófákat követő mentési feladatok során – is nagyban egyszerűsödik az üzemeltetés.

A Komatsu 2020-ban dobta piacra a PC30E-5 elektromos minikotrót Japánban. Miután felszerelik a koncepciómodellen szereplő lítium-ion akkumulátorokkal, a cég úgy tervezi, hogy a gépet a 2022-es üzleti évben Európában is bemutatják majd. Túl a környezetbarát építőgépek piaci bevezetésének felgyorsításán, a Komatsu célja az, hogy "felkészítse eszközeit a jövő kihívásaira".

Komatsu (Europe), Maép

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©