A Hitachi 2022. január elején mutatta be a ZW180-7 homlokrakodót, mely egyike a kisebb gépeknek a cég új generációs, Stage V-motoros termékcsaládjában. Mint a gyártó kihangsúlyozta, a tervezés során nagy figyelmet fordítottak rá, hogy a gumikerekes rakodó egyformán vonzó legyen üzemeltetők és gépkezelők számára.
A cég hangsúlyozza, hogy a ZW180-7 takarékossága, hatékonysága és sokoldalúsága összességében magasabb profittal kecsegteti az üzemeltetőket. Az új modell sokféle feladatkörben vethető be, melyhez háromféle gémszerkezet (sztenderd, magasemelésű, parallel) áll rendelkezésre.
A rövidtávú rakodási munkákat az Approach Speed Control funkció teszi hatékonyabbá, amely ráadásul akár 16 százalékkal csökkenti a fogyasztást is. Emellett a motor fordulatszáma automatikusan megnövekszik, hogy emelkedőkön is tartható legyen a beállított menetsebesség, ami főként a termelékenység szempontjából hasznos.
Szintén komoly fejlődésen esett át a ZW180-7 teljesítménye és vonóereje, melynek érdekében jelentősen növelték a motor által leadott nyomatékot. Ennek következtében könnyebb megtölteni a kanalat, lerövidültek a ciklusidők, és csekélyebb fogyasztás mellett is nagyobb termelékenység érthető el.

További pénzt és időt takarít meg, hogy az új ZW180-7 modell raksúlyfigyelő funkciójának használatával pontosabbá válik a tehergépkocsik rakodása. Mindeközben a kezelő folyamatosan nyomon követheti az üzemanyagfogyasztást az új ECO műszeren keresztül, a teljesítmény felhasználási módhoz igazítása céljából pedig többféle beállítás áll rendelkezésre.
A rendelkezésre állás magas szinten tartásában kulcsszerepet játszó megbízhatóságot a ZW180-7 strapabíró alkatrészein kívül a különféle intelligens rendszerek és a könnyű karbantarthatóság (itt említhető például az átdogozott hűtőrendszer) szolgálja. Mindez még jobban kihasználható a különféle alkalmazásokhoz optimalizált kanalakkal, valamint az egyszerűen felszerelhető és cserélhető, masszív kanálkörmökkel.
Kifejezetten nagy figyelmet kapott a könnyű kezelhetőség is, így került a fülkébe a továbbfejlesztett ülés és az ülésre szerelt elektromos kezelőszervek, a csúszásmentes kormánykerék, a 40 százalékkal nagyobb és minden irányban állítható kartámasz a beépített kezelőszervekkel és a kényelmesen elérhető oldalsó műszerpanel, míg a nagy felbontású kijelzőről könnyebb leolvasni az információkat.
A gyártó külön hangsúlyozza, hogy a remek kilátásnak és a különféle intelligens rendszereknek köszönhetően a bent helyet foglalók tökéletes biztonságban érezhetik magukat a ZW180-7 vezetése közben, melyet a Hitachi nemes egyszerűséggel a piac legbiztonságosabb gépeként jellemez. Az „Aerial Angle” kamerarendszer 270 fokos felülnézeti képet készít a rakodó környezetéről, a rossz látási viszonyok közti munkavégzést pedig LED-es világításcsomag segíti. Sőt, a hátsó akadályérzékelő és figyelmeztetőrendszer azonnal jelzi, ha bármilyen tárgy vagy élőlény került közel hátulról a rakodóhoz.
Annak érdekében, hogy hathatós támogatást nyújtson az üzemeltetők és gépkezelők számára a ZW-7 homlokrakodók teljes élettartama során, a Hitachi számtalan értékesítés utáni szolgáltatást nyújt, valamint hozzáférést biztosít a gépek hatékony kezeléséhez elengedhetetlen adatokhoz és eszközökhöz. Ezek között megtalálhatók távfelügyeleti rendszerek, az Owner’s Site és ConSite felületek, illetve a ConSite Pocket applikáció, mellyel nyomon következő a gépek teljesítménye, földrajzi helyzete, valamint a karbantartási műveletek is tervezhetők.
A Hitachi Construction Machinery (Europe) NV közleménye alapján. Fotó: Hitachi Construction Machinery
Videó:
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.

