Megnyitotta kapuit az ÉBSZ Gépshow

Hét év után újra együtt az építőgépes szakma. 

2024. szeptember 26.

Megnyílt a tököli repülőtéren a magyar építőgépes szakma legnagyobb kiállítása. A rendezvényt Koji László, az ÉVOSZ elnöke nyitotta meg. A kiállításon közel hatvan cég vesz részt. A rendezvénysátor látnivalói mellett a forgalmazók látványosan vonultatták fel gépeiket, szerelékeiket, berendezéseiket a kültéri kiállítói területen. Az úgynevezett  dinamikus  területen megállás nélkül dolgoznak a gépek, az Arénában lélegzetelállító mutatványokat láthatnak a nézők. 

Ugyanők gépkezelői versenyben mérik össze tudásukat: kérdés, ki lesz az ország legjobb gépkezelője?  A szakmai programok részeként előadások is meghallgathatók. Ma megtapasztaltuk, hogy a hangulat jó, a látnivalók káprázatosak. Érdemes pénteken vagy szombaton kilátogatni, a program gyerekek számára is élvezhető. Szolgálati közlemény: a kiállításra különbusz indul a HÉV-től.

MAÉP

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


80 éves a JCB,melyet az angolok a nemzeti ipar ékkövének tartanak. Neve egyet jelentett a hatékonysággal, a gépészeti innovációval és azzal a mérnöki kultúrával, amely világszerte meghatározta az építőipar fejlődését.

Ünnep. 100. lapszámához érkezett. a MAÉP. 

Digitális ügynökök a daruk árnyékában. Mesterséges intelligencia az építőiparban. Hogyan készüljünk a változásokra ma, és mire számítsunk holnap? A változások nemcsak új szoftvereket jelentenek, hanem a mérnöki és kivitelezői munka újragondolását is.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©