
Mindenes kombihenger a BOMAG-tól
2020. július 29.
Az idei ConExpo kiállításon bemutatott tömörítőeszközt elsősorban ingatlanfejlesztési projektekhez, útjavítási feladatokhoz, kocsifelhajtók építéséhez, útépítési befejező munkákhoz és hasonló alkalmazásokhoz ajánlják.
Mivel az acélpalást vibrációját kombinálja a sima felületű hátsó gumiabroncsok gyúró hatásával, a BW 120 finomabb, egyenletesebb felületet és jobb zárást biztosít aszfaltcsatlakozások tömörítésekor. További előny, hogy a hengert középső törzscsukóval gyártják, amely mindkét irányba 10 fokban téríthető ki, így a BOMAG elmondása szerint segít folyamatosan a tömörítendő anyagon tartani a kerekeket. Ezen kívül a gyártó azt is kiemeli, hogy az egyszerűség kedvéért a kezelőszervek mindegyike egyetlen mozdulattal vagy gombnyomással működtethető.
Maga a palást 120 centiméter széles, a percenkénti 4320-as rezgésszámhoz pedig 0,50 milliméteres rezgéskitérés társul. A hengert 24,8 lóerős Kubota motorral szerelik, amely dízel részecskeszűrő nélkül teljesíti a Tier 4 Final károsanyag-kibocsátási normát.
A BOMAG-nál nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy a gép kifejezetten kevés karbantartást igényeljen, ha viszont mégis valamilyen beavatkozásra lenne szükség, a szervizeseknek a lehető legkönnyebb dolguk legyen. Ezért a csuklókat például nem kell naponta zsírozni, a vízpermetező-rendszer palástnál és gumiabroncsoknál elhelyezett fúvókái könnyen leválaszthatók, a központi víztartály pedig egy leeresztőn keresztül gyorsan kiüríthető. A tömörítőgép motorburkolata szélesre nyílik, hogy jobb hozzáférést tegyen lehetővé a motorhoz, a vízpumpához és az elektromos alkatrészekhez. Nem mellékes az sem, hogy a törzscsukló nem hegesztett, hanem csavarkötéssel csatlakozik a vázhoz, és nincsenek rajta zsírzópontok.
A szállítás megkönnyítése érdekében a ROPS-keret lehajtható, így csökkenthető a magasság, míg az utánfutóra rakáshoz központi emelési pont áll rendelkezésre.
Szöveg és fotó gyártói sajtóanyag alapján
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
