
Munkában Európa első 100 tonnás Doosan kotrója
2023. február 27.
Bár a dél-koreai Kunszanban található gyártóüzemben a mai napig 35 példány épült meg a típusból, az Észtországba leszállított gép az első ezek közül, ami Európába került. A vadonatúj kotrót a vevő az INTRAC csoporttól szerezte be, mely a Doosan hivatalos forgalmazója az Észtországot, Lettországot és Litvániát magába foglaló balti államokban.
„Fejtési munkához közvetlenül alkalmas, 6 köbméteres kanalával az olajpala-bányában dolgozó DX1000LC-7 fogyasztása kedvezőbben alakul, mint bármely más kotróé a 100 tonnás méretosztályban. Átlagfogyasztása mindössze 45 liter óránként, vagyis az 1200 tonna/óra körüli termelési cél mellett minden felhasznált liternyi üzemanyagra 26 tonna kitermelt anyag jut, ez pedig igen meggyőző érték” – magyarázta Stephane Dieu, a Doosan Infracore Europe kotrókért felelős termékmenedzsere, aki maga is részt vett a Kiviõliban megtartott ünnepélyes átadáson.
Az új kotró egy 80 tonnás Doosan DX800LC-7 és egy 50 tonnás DX490LC-7 modell mellett állt üzembe a bányában, melyek az elmúlt két évben egyenként több mint 7000 üzemórát dolgoztak. Kiviõliban több más 80 tonnás munkagép is szolgálatot teljesít – ezek közül váltja az egyiket a most beszerzett DX1000LC-7. A cseréről szóló döntés a meglévő DX800LC-7 meggyőző teljesítményén alapult, hiszen azonos termelési számok mellett a Doosan modellje a versenytársaknál óránként 10 liter gázolajjal fogyaszt kevesebbet a Kiviõli Keemiatöötus adatai szerint.

Mondani sem kell, az ebből adódó megtakarítások összeadódnak, vagyis 4000 üzemóra után a DX800LC-7 mintegy 40.000 liternyi üzemanyagot spórolt meg, ez pedig igen komoly szám, pláne ha a gázolaj drágulását is figyelembe vesszük. Más 80 tonnás kotrókkal összevetve a Doosan gépe annyival kevesebbet fogyasztott a literenként 1,5 euróba kerülő dízelből, hogy 4000 üzemóra alatt a megtakarítás elérte a 60.000 eurót, 10.000 üzemóra után pedig már 150.000 euróval számolhatunk.
A DX1000LC-7 kotrómodellben a már jól bevált Perkins 2806J dízelmotor új, Stage V besorolású változata teljesít szolgálatot 469 kW (629 Le) teljesítménnyel, amivel veri a kategória összes többi gépét. A kiemelkedő motorerő, illetve a kategóriaelső 1569 l/perc hidraulikus teljesítményt és 360 bar rendszernyomást biztosító D-ECOPOWER+ technológia együtt teszik lehetővé a 100 tonnás osztályban kiemelkedő hatékonyságot.
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
