Oroszországban terjeszkedik a Hidromek

Tökéletesnek nevezte a 2012-es évet a Hidromek képviselője az idei Baumán. A török vállalat Oroszországra koncentrál.

2013. április 23.

Az építőipari gépeket gyártó török Hidromek erős kezdéssel kezdte az évet 2013-ban, és azt tervezi, hogy új irodát nyit Oroszországban a következő két-három hónapban, jelentette ki a cég vezérigazgató-helyettese Ahmet Bozkurt - tudósít a Construction Europe.

A 2013-s Bauma kiállításon Bozkurt 2012-es esztendőt "tökéletes évnek" nevezte a vállalat szempontjából. Ennek oka, hogy magas eladás tudtak produkálni kotrórakodók és kotrógépek terén az egész múlt évben, sőt, még a tavalyi igen jó számokat is megfejelték az idei első negyedéves eladások, hiszen mintegy húsz százalékkal voltak magasabbak az idei első negyedévében mint 2012. Bozkurt a cég fő piacának Törökország mellett Oroszországot tartja, de mint mondta, megcélozzák az európai és az észak-afrikai piacokat is. "További növekedést várunk 2014-ben."- tette hozzá.

"Bízunk benne, hogy bővíteni tudjuk az eladásainkat és saját irodát nyithatunk a tengerentúlon. Jelenleg összesen 55 viszonteladónk van világszerte, és megállapodást írtunk alá az első németországi partnerünkkel a Bauma alatt." - jelentette ki a cég vezérigazgató-helyettese.

A Hidromek egyébként a Gen sorozat új kotrógépeit is bemutatta a kiállításon.

turkey 01

Ambíciózus török tervek

(A képek forrása a Freedigitalphotos.net.)

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©