Új állványos reflektor a Himoinsától

A HBOX+ Hybrid termékük kapta idén Spanyolországban a Potencia díjat a „kiegészítő eszközök” mezőnyében.

2023. július 27.

A Hiominsa újdonságnak számító HBOX+ Hybrid állványos reflektora a kiegészítő eszközök között zsebelte be a díjat, melyben – mint a tapasztalt iparági szakemberek alkotta zsűri indoklásában kifejtette – nagy szerepe van a hibrid rendszer működését felügyelő intelligens vezérlésnek, valamint a CET8 vezérlőegységnek, ami a CET8 Hybrid applikáción keresztül teszi lehetővé az eszköz csatlakoztatását és távirányítását. Emellett kiemelték a reflektor sokoldalúságát is, ami abból adódik, hogy okostelefonról, tabletről vagy asztali számítógépről is kezelhető, vagyis a felhasználók nem csupán a főbb jellemzőket ellenőrizhetik távolról, de az üzemeltetést is kézbe vehetik az akár 16 órányi szünetmentes működés érdekében.

A díj, melyet a Hiominsa spanyol részlegének kereskedelmi igazgatója, Juan Ignacio Perona vett át, jól illusztrálja a cég elkötelezettségét a környezet védelmét elősegítő új termékek folyamatos fejlesztése iránt. A „Yanmar Green Challenge 2050” program keretében a gyártó emissziócsökkentési tervet állított össze, és minden termékkategóriában fenntartható eszközök fejlesztésén dolgozik.

MOBILE POWER termékcsaládjuk részeként a HBOX+ Hybrid egy akkumulátoros rendszert ötvöz a Yanmartól származó Stage V dízelmotorral, így jelentősen sikerült csökkenteni a károsanyag-kibocsátást, a zajszintet, valamint az üzemeltetési költségeket. Mivel az intelligens vezérlés gondoskodik a hibrid rendszer minden funkciójának működtetéséről, a reflektor üzemeltetése még a tapasztalatlanabb kezelők számára is könnyű feladat. Ebből kifolyólag különösen jó megoldást jelent olyan rendezvényekre és munkaterületekre, ahol alapvető elvárás a csekély zajszint és szén-dioxid-kibocsátás.

Forrás és fotó: Himoinsa

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©