
Új eszközök az MB Crusher kínálatában
2021. október 07.
Két kisebb kanál mini- és midikotrókhoz
Kisebb kotrókhoz az MB-G350 és MB-G450 modellek érkeztek a gyártó kínálatába, melyek közül az előbbi tömege alig 85 kg, és 1,3-2,6 tonnás minikotrókhoz passzol, míg az utóbbi súlya 288 kg, és 3-6 tonnás midikotrókon használható.
A kompakt, sokoldalú, biztonságos és precíz eszközök nagyobbra nyílnak, mint bármelyik másik szortírozókanál a piacon, azaz viszonylag kis méretük ellenére bőven alkalmasak nagyobb tárgyak megfogására és mozgatására is. A munkaterület biztonságának szavatolása érdekében tehertartó szeleppel látták el őket, míg a fokozott kopásnak kitett alkatrészek Hardox acélból készülnek.
Mindkét modellt úgy tervezték, hogy felszerelhetők legyenek egy elektromos kiegészítővel: ezzel 360 fokban elforgathatóvá válnak azokon a minikotrókon is, melyeken csak két hidraulikavezeték található.

MB-G450
Hasonlóan a nagyobb kanalakhoz, az MB-G450 cserélhető vágóélekkel készül, amelyek élettartamuk kitolása érdekében meg is fordíthatók. Mindkét eszköz kétféle változatban készül: rotátorral vagy anélkül.
Szintén közös a két modellben, hogy kiegészítők segítségével többféle anyag kezelésére tehetők alkalmassá: a burkolatkészlet szemcsés anyagok – például föld, kavics vagy homok – rakodását szolgálja, míg a többcélú vágóél-készlet a szabálytalan formájú tárgyak megfogásakor nyújt segítséget. Ezen felül az MB-G450 kanálhoz gumi védőkészlet vásárolható érzékeny, sérülékeny tárgyak rakodásához.
MB-G1000 a 18-25 tonnás kotrókhoz
1615 kg-os tömegével és 0,44 m3-es kapacitásával a sokoldalú, kompakt és rendkívül megbízható MB-G1000 válogatókanalat kifejezetten nehéz munkákhoz tervezték. Emiatt az eszközt több ponton is megerősítették, ami azonban nem befolyásolta a mozgékonyságot és könnyű használhatóságot.
Az új jellemzők közt említést érdemel a kettős motor, mely hatékonyabb forgatást és nagyobb záróerőt tesz lehetővé, illetve a hidraulikus munkahengerekbe épített szabályozószelepek, amik a pontosságra vannak jó hatással anyagmozgatási feladatok során.

MB-G1000
Az új modell döntött alaplemezen kapott helyet, mely megkönnyíti a hozzáférést és növeli a hatósugarat, valamint 360 fokban hidraulikusan forgatható, hogy a kanállal a munkakörülményektől függetlenül hatékonyan legyenek felvehetők a különféle tárgyak és anyagok.
Munkavédelmi szempontból igen fontos a biztonsági szelep, ugyanis meggátolja a pofák kinyílását abban az esetben, ha a kotró hidraulikanyomása hirtelen lecsökkenne. A gyártó ezen kívül beépített egy szilentblokkot is, hogy a kanál olyan helyen is használható legyen, ahol ügyelni kell az alacsony zajszintre.
Csakúgy, mint kisebb testvérei, az MB-G1000 is többféle kiegészítővel szerelhető fel az elvégzendő munka függvényében. Az élekhez kapható fogásjavító készlet megkönnyíti a szokatlan alakú és tömegű tárgyak felvételét, míg a többcélú élkészlet egyik fele fogazott, másik fele pedig sima. Szintén megrendelhető a gumi védőkészlet érzékeny, sérülékeny tárgyak rakodásához, illetve az apró tárgyak és szemcsés anyagok kezeléséhez elengedhetetlen burkolatkészlet.
Szöveg és fotó: MB Crusher (Europe). Nyitókép: MB-G350
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
