
Új Hitachi bontókotrók
2023. december 28.
A Hitachi három speciális kotróval állt elő, melyekkel a hatékonyságot, kihasználtságot és biztonságot kívánják fokozni a nagy igénybevételt jelentő építőipari és bontási projekteken. Ennek érdekében a főként másodlagos bontási munkákra szánt ZX390TC-7 eszközhordozót úgy alakították át, hogy nagyobb szerelékekkel dolgozhasson, míg két többfeladatú modellt (ZX400MC-7 és ZX600MC-7) általános bontási feladatokra szabtak, így akár négyféle gémmel is megvásárolhatók. A trió tagjai számos gépet helyettesíthetnek a munkaterületen, ami megkönnyíti a szervezést és tervezést, valamint minimálisra szorítja a szállítási költségeket és személyi kiadásokat.
ZX390TC-7
A hatékonyságra és biztonságra kihegyezett kotrók az alapkonfigurációjú, Stage V motoros Hitachi Zaxis-7 modellekre épülnek, a továbbfejlesztésükben pedig a Kenki Technology Group GmbH (KTEG) is részt vett.
A megnövelt méretű gém- és kanálmozgató munkahengereknek köszönhetően, illetve az egy kategóriával nagyobb gépekről ismerős, megerősített gémszerkezetnek, a ZX390TC-7 akár öttonnás munkaeszközöket is felvehet – ide tartoznak például az olyan hidraulikus vágó-roppantó ollók, melyeket általában nagyobb gépeken szokás alkalmazni. Ehhez passzol a hidraulikus vezérlőrendszer is, mely minden munkaeszközzel kompatibilis, és a beállítások néhány másodperc alatt módosíthatók.

Szerelékek
Az extra stabilitás érdekében a ZX390TC-7 masszív járóműve 25 cm-rel hosszabb, mint a sztenderd ZX350LC-7 modellé, és az ellensúlyt is megtoldották 1,4 tonnával. Gondolván a gépkezelők biztonságára, a speciális gépet oldalütközés elleni védelemmel és bontásra optimalizált fülkével szerelték. Utóbbinak a 2-es szintű FOPS rendszeren túl része a szélvédő extra védelme is, míg az ablakok P5A minősítésű biztonsági üvegből készültek. Biztonsági szempontból lényeges a fülkéből nyíló kivételesen jó kilátás is, amihez a 270 fokos felülnézeti képet adó „Aerial Angle” kamerarendszer is sokat tesz hozzá.
A multifunkciós ZX400MC-7 és ZX600MC-7 típusok megkapták a ZX390TC-7 több speciális funkcióját is, de a két nagyobb gépet eleve úgy tervezték, hogy mindenfajta bontási projekten használhatók legyenek. Ennek érdekében a vevők akár négyféle gémkialakítás közül válogathatnak: az egy- és kétrészes gém mellett a nagy kinyúlású bontógémek közül a ZX400MC-7 a 21 vagy 24 méteres változatot, a ZX600MC-7 pedig a 26 vagy 30 méteres verziót hordozhatja. A rendelhető teleszkópos gémmel az utóbbi kotró akár 34 méterre is felnyúlhat.

ZX600MC-7
Csakúgy, mint a ZX390TC-7, a két nagyobb modell is megkapta a minden munkaeszközhöz alkalmas hidraulikus vezérlést.
A gyártó „Boom Quick Connect” és „Tool Quick Connect” elnevezésű rendszereinek köszönhetően mind a gém, mind a szerelék gyorsan cserélhető a fülke elhagyása nélkül. A műveletet egyetlen ember is elvégezheti mindössze két perc alatt.
A gémcsere nyújtotta rugalmasság lehetővé teszi az üzemeltető számára, hogy mindig az adott feladathoz leginkább illő eszközzel dolgozzon, ezzel is javítva a hatékonyságot. A tripla gémemelő munkahenger, a 360 fokos munkát támogató, szélesíthető járószerkezet és a hosszabb lánctalpak szintén sokat tesznek hozzá a két gép sokoldalúságához.
Emellett a kilátást a két nagyobb modellen 30 fokban dönthető kabin szolgálja. A kezelő többféle kameranézetet jeleníthet meg a képernyőn: ide tartozik többek közt a munkaeszköz-nézet, az oldal- és hátulnézet, vagy a kotró környezetét madártávlatból mutató 270 fokos kép. Szintén a biztonság terén jut szerephez a terhelésmérő és túlterhelésre figyelmeztető rendszer, a kitolható járómű és a megnövelt tömegű ellensúly.
Forrás: Hitachi Europe, címlapon ZX400MC-7
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
