
Új minirakodók a Caterpillartól
2024. szeptember 18.
A Caterpillar nemrég összesen nyolc új generációs csúszókormányzású és gumihevederes minirakodót mutatott be. Közülük a csúszókormányzású modellek (Cat 250, 260, 270 és 270 XE) egyben az átdolgozott széria első képviselői, míg a Cat 275, 275 XE, 285 és 285 XE a 2023 végén bevezetett Cat 255 és 265 típusok mellé érkezve bővítik a gumihevederes rakodócsaládot. Ráadásul a Cat 285 és 285 XE változatok a Caterpillar által valaha gyártott legnagyobb gumihevederes kompakt rakodógépekként egy teljesen új méretosztályban szállnak versenybe.
Bár azokra a génekre épülnek, melyek a Cat D3 szériáját piacvezetővé tették, az új modelleket az alapoktól tervezték újra, egyszersmind továbbfejlesztve azon jellemzőket, amiknek az előző sorozat a népszerűségét köszönhette. Így a kiemelkedő teljesítőképesség az új gépek esetében is magától értetődik, a fejlesztések pedig tovább fokozták a Caterpillar rakodógépeinek egyébként is kiváló motorteljesítményét, nyomatékát, felszakítóerejét, stabilitását, kényelmét és technológiai színvonalát.
Új etalon teljesítmény terén
Valamennyi új generációs csúszókormányzású és gumihevederes rakodó motorterét áttervezték, ezzel a motorblokk és a hűtőrendszer elemei alacsonyabbra kerültek a vázban. Az ebből adódó extra stabilitásnak köszönhetően a gépkezelők még nagy terhekkel is magabiztosabban dolgozhatnak, legyen szó bármely munkafázisról. A négy új gumihevederes gépbe, valamint a csúszókormányzású Cat 270 és 270 XE modellekbe a Cat C3.6TA motor kerül, míg a kisebb méretű csúszókormányzású Cat 250 és 260 típusokba a Cat C2.8T kódú motort szerelik. Amellett, hogy teljesítik az amerikai EPA Tier 4 Final és az EU Stage V emissziós normák előírásait, az új motorok a D3 széria erőforrásaival összevetve szélesebb fordulattartományban adják le maximális teljesítményüket, és a hatékonyabb munka érdekében csúcsnyomatékuk is magasabb lett – a Cat 250 és 260 esetében 13, a Cat 270 esetében 35, míg a Cat 275 és 285 esetében 50 százalékkal.

Caterpillar 250
A függőleges emelésre képes új generációs gépek a sokoldalúság és teljesítőképesség fokozása érdekében nagy előrelépést jelentenek emelési magasság, felszakítóerő és emelési kapacitás terén is.
- A Cat 250 emelési magassága 3150 mm, ami 76 mm-rel nagyobb, mint a 242D3 esetében, ezzel párhuzamosan ráadásul 36 illetve 26 százalékkal nőtt a kanálon és gémen mért felszakítóerő, míg a névleges emelési kapacitás 21 százalékkal lett nagyobb.
- 3353 mm-es emelési magasságával a Cat 260 modell 193 mm-rel múlja felül a 262D3 változatot, mialatt 27 illetve 24 százalékkal nőtt a kanálon és gémen mért felszakítóerő, a névleges emelési kapacitás pedig 17 százalékkal emelkedett.
- A korábbi 272D3 modellhez képest 162 mm-rel lett nagyobb a Cat 270 és 270 XE emelési magassága (3391 mm), kanál és gém felszakítóerő tekintetében pedig 11 illetve 5 százalékos az új gép előnye.
- A gumihevederes Cat 275 és 275 XE maximális emelési magassága 3415 mm, ezzel 203 mm-rel szárnyalják túl a 299D3 típust, a kanálon mért felszakítóerő 37 százalékkal nőtt, a névleges emelési kapacitás pedig 19 százalékkal nagyobb.
- A Cat 285 és 285 XE esetében nincs mód ilyen összehasonlításra, hisz ezekkel a gépekkel új méretosztályban vetette meg a lábát a gyártó. A duó emelési magassága 3708 mm, kanálon mért felszakítóereje pedig 6314 kg. Ami a névleges emelési kapacitást illeti, az ellensúllyal mért adat a Cat 285 esetében 2141 kg, míg a 285 XE esetében 2185 kg.
A sztenderd hidraulikanyomás 5 százalékkal, 24130 kPa-ra nőtt, ráadásul az új generációs rakodógépek zárt központú kiegészítő hidraulikarendszerrel gördülnek ki a gyárból, vagyis alapkiépítésben képesek kezelni minden Cat Smart szereléket. Az alapáras hidraulikarendszerrel megvásárolt Cat 250, 260, 270 és 275 típusváltozatok „High Flow előkészítéssel” érkeznek – ez azt jelenti, hogy a nagyobb teljesítményű High Flow üzemmód akár a gépen, de akár távolról is aktiválható. Ezt követően a rendszer szállítási teljesítménye a Cat 250, 260, és 270 modelleken percenként 113 literre, a Cat 275 modellen pedig percenként 129 literre nő.

Caterpillar 285
Szintén említést érdemel a 250, 260, 270, 275 és 285 verziókhoz gyárilag rendelkezésre álló „High Flow XPS” opció, ami nemcsak 113 l/perc (Cat 250) vagy 129 l/perc (Cat 260, 270, 275, 285) értékre növeli a szállítási teljesítményt, de a kiegészítő hidraulikakör üzemi nyomását is 28000 kPa-ra emeli. Ha a vevő a High Flow XPS opcióval rendeli a Cat 250 minirakodót, olyan teljesítményű kiegészítő hidraulikarendszert kap, mely korábban soha nem volt elérhető a közepes csúszókormányzású rakodógépek mezőnyében. Persze a „High Flow” extra nem csupán a kisebb modellek sajátja, ugyanis megrendelésével a Cat 270 XE, 275 XE és 285 XE modellek hidraulikus teljesítménye is feljebb tornázható: esetükben a kiegészítő hidraulikakör nyomása 31000 kPa-ra, a szállítási teljesítmény pedig 150 l/perc értékre növelhető.
A négy új generációs gumihevederes gépet a gyártó E-bar elnevezésű futóművével szerelik, ami kiváltképp nagy terhek mozgatása és földmunkák közben növeli a stabilitást. Az E-bar futóműhöz a Caterpillarnál nagy hagyományokkal rendelkező lánctalpas dózerekből merítették az ihletet, így született meg a hibrid futóműkialakítás. Ennek lényege, hogy nagy terhek emelésekor vagy épp nehéz szerelékekkel (pl. mulcsozó, gréder tolólap, dózer tolólap) végzett munka közben a merev járóművek előnyeivel rendelkezik, egyenetlen talajon és akadályok leküzdésekor viszont az oszcilláló járóművek előnyei is rendelkezésre állnak.

Caterpillar 275 XE
Magasabb szintű gépkezelői kényelem
Közös jellemzője a nyolc új generációs minirakodónak a 22 százalékkal nagyobb belterű fülke, melynek belsejében 26 százalékkal tágasabb a lábtér. A kabin szélessége belül 70 mm-rel, magassága pedig 46 mm-rel nőtt. A kényelmen nagyot dob az is, hogy a joystickek 28 mm-rel kerültek távolabb egymástól, a kezelő combjainak magasságában pedig 40 mm-rel nőtt a tér.
Alapáron az új generációs rakodógépekbe egy 127 mm képátlójú LCD monitor kerül, a magasabb felszereltségi csomagokhoz viszont már egy 203 mm képátlójú érintőképernyő jár. Csakúgy mint a D3 széria extrásabb változataiban, a sztenderd monitor Bluetooth-csatlakozást kínál, de ezen jeleníthető meg a tolatókamera képe, az óraszámláló, vagy épp a karbantartási emlékeztetők is a 32 választható nyelv valamelyikén. Ezzel szemben a feláras képernyő az oldalsó kamerák képét is meg tudja jeleníteni, és magasabb szintű rádióvezérlést tesz lehetővé – ráadásul a joystickeken elhelyezett kezelőszervvel is vezérelhető, így az ember anélkül használhatja, hogy levenné a kezét a karokról.
Ugyancsak a kényelmet szolgálja, hogy az új generációs minirakodók megvásárlásakor az ügyfelek többféle mechanikus és légrugós ülés közül választhatnak, így többek közt hűtött-fűtött komfortülés is rendelhető. Annak érdekében, hogy az új légkondicionáló-rendszer gyorsabban hűthesse le a fülke belső terét, automatikus hőmérsékletszabályzás áll rendelkezésre, és a gépkezelő feje fölötti légbefúvók is új helyre kerültek.
Egyebek mellett az alacsonyabbra került küszöböknek tudható be, hogy a korábbiaknál jóval könnyebb lett a ki és beszállás. Fontos, hogy a fülke ajtaja már anélkül is nyitható, hogy a kezelő teljesen leengedné a gémet. Sőt, az egyszerűsített, mindössze két munkafázisból álló leszerelésnek köszönhetően az ajtók gyorsan, szerszámok nélkül távolíthatók el. Hála a már említett alacsonyabb motorpozíciónak, az 59 százalékkal nagyobb hátsó ablaknak és a 15 százalékkal nagyobb tetőablaknak, a kilátás is jelentősen javult a fülkéből.
Fejlett technológiák
A most bevezetett csúszókormányzású és gumihevederes modellek új szintre emelik a legmodernebb technológiák integrációját. Például mind az alapáras, mind a feláras monitor kompatibilis a Cat Smart szerelékekkel, így a dózer- és gréder tolólapokkal vagy akár a kotrógémmel. A gépek automatikusan felismerik a felszerelt eszközt és a kezeléséhez szükséges joystickbeállításokat.
Forrás és fotók: Caterpillar
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
