
2017 elejére készülhet el a Millenáris Velodrom
2014. január 29.
Várhatóan három év múlva, 2017 elejére készülhet el a Nemzeti Olimpiai Központhoz tartozó Millenáris Velodrom, amely a kerékpár- és tornasport új budapesti központja lesz.
Múlt hét szerdán hirdettek eredményt a beruházásért felelős Nemzeti Sportközpontok sajtótájékoztatóján a Millenáris Velodrom nemzetközi tervpályázatán, ahol kiderült, a hazai a Váncza Művek Építészeti Műterem Bt. lett a nyertes.
A kormányzati tervek szerint a Nemzeti Olimpiai Központ területén húzzák fel az új sportlétesítményt. Ez a terület a az új Puskás Ferenc Stadion környezetében alakítják ki. A tavaly ősszel kiírt pályázatra 27 érvényes pályamű érkezett, ebből választottak ki a győztest.
Az indulóknak egy olyan sportlétesítmény terveit kellett elkészíteniük, amelyben elfér egy fedett, 250 méteres, nemzetközi szabványnak megfelelő - azaz világverseny megrendezésre alkalmas - kerékpáros pálya, egy BMX gyakorlópálya, a középső részén pedig a magyar tornasport új központját lehet kiépíteni. Szempont volt az is az elbírálás során, hogy a meglévő, régi épületeket megtartsák, és az eredeti funkciójukban használják.
A leendő Velodrom belülről - a sportkomplexum nemzetközi építészeti tervpályázatának díjnyertes látványterve (MTI)
A most aláírt szerződés után, a közbeszerzési és tervezési folyamatokat követően a remények szerint jövő év elején el lehet kezdeni a beruházást. Az átadás várható időpontja 2017 eleje.
A Millenáris jelenlegi állapota nem megfelelő. A falak sok helyen átáztak, a pálya versenyfelülete rossz minőségű, a lelátó romos. A teknő közepén most egy sátras jégpálya üzemel. Ez a beruházáskor megszűnik. Ugyanakkor a közeli Kisstadiont befedik, és egy olyan 5000 férőhelyes multifunkcionális csarnokká alakítják, ahol lesz jég.
A Nemzeti Olimpiai Központ a tervek szerint 38 hektáron fog elterülni, a területén a tornászok, a vívók, az asztaliteniszezők, az öttusázók, a dzsúdósok, a birkózók, az úszók, a vízilabdázók, jégkorongozók és az atléták is megtalálják majd a helyüket, nekik nemzetközi versenyekre alkalmas létesítményeik is lesznek.
A mai állapotok - A Nemzeti Olimpiai Központhoz tartozó Millenáris Velodrome, középen a lelátó 2014. január 22-én (MTI)
Forrás: MTI
A kép forrása az MTI, Fotó: Nemzeti Sportközpontok, Illyés Tibor
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.


