
A Swietelsky dolgozik a Thököly úton
2013. szeptember 25.
Búcsút inthetnek a közlekedők a Thököly út Hernád utca és Dózsa György út közti szakaszán a rázós kockaköveknek, az útszakasz november végére teljesen megújul.
Budapest VII. kerületének egyik legfontosabb, ugyanakkor igen leromlott állapotú útszakasza a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ idei útfelújítási programjának részeként, az M4-es metró Baross téri felszíni rendezési munkáival szorosan összehangolt munkavégzés keretében újulhat meg. A munkálatok július 30-ától kezdődtek és várhatóan november 30-áig befejeződnek.
A BKK által kiírt még a tavasszal kiírt nyílt közbeszerzési eljárás nyertese a SWIETELSKY Magyarország Kft. volt, a cég az erősen leromlott állapotú útszakaszt nettó 179 millió forint áron újítja fel.
Egyszerre akarnak végezni - Július vége óta dolgoznak a Thököly úton (BKK)
A munka során megközelítőleg 322 méter hosszban kicserélik az úttest teljes pályaszerkezetét, elbontva a nagykockakő burkolatot és a villamospályát, valamint a felhagyott villamosvonal felsővezeték-rendszerét. Átépítik a buszmegállókat is, így az itt közlekedő autóbuszok járatai hamarosan bazaltburkolatú öbölbe tudnak majd beállni.
A közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében a Thököly út ezen szakaszán található öt gyalogátkelőhellyel együtt a közvilágítási hálózat is megújul, két új villanyoszlopot is elhelyeznek a Hernád utcai gyalogos átkelőhelynél. Az új zebrák kialakításakor figyelnek az esélyegyenlőségi elvárásokra, a mozgáskorlátozottakra. A vakok és gyengénlátók közlekedésének biztonsága érdekében valamennyi útcsatlakozásnál lesüllyesztik a járdaszegélyeket. A felújítás során a városközpont felé középen vezetett buszsávot alakítanak ki, ugyanakkor az úttest mindkét oldalán lesz kerékpársáv, a jobb oldalon pedig parkolósáv létesül.
Már látszik az új járdaszegély (BKK)
A Thököly út felújítása több szakaszban valósul meg. A Baross tér felszínrendezési munkáit végző kivitelező szerződéses feladata a Thököly út felújítása a Baross tér és a Hernád utca közötti szakaszon. A Baross téri felszínrendezési munkák és a Hernád utca és Dózsa György út közötti kivitelezési munkák összehangoltan zajlanak. A BKK tervei a kivitelezők egyszerre végeznek velük, így a forgalom egyszerre indulhat majd meg a teljes Thököly úton.
A helyszín térképen: Nagyobb térképre váltás Forrás: BKK A képek forrása a BKK, Fotók: Nyitrai DávidÚj nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
