
Átadták a legfontosabb hazai építészeti díjakat
2018. november 16.
November az építészeti díjak kiosztásának a hónapja, átadták a Budapest Építészeti Nívódíjat és a Média Építészeti Díját is.
Budapest Építészeti Nívódíja
November 15-én tartottak a Budapest Építészeti Nívódíjának az átadását. A díjkiosztón a Graphisoft Park fogadóépülete és a kőbányai ügyfélszolgálati központ épülete is elismerést kapott.
Ebben az évben a két nagydíj mellett kiemelt dicséretet kapott az Új Hegyvidék Galéria, a Palatinus Strandfürdő műemléki főépülete, egy kőbányai háziorvosi rendelő rekonstrukciója, valamint az őrmezői P+R parkoló és pavilon épülete - hangzott el a Fuga Budapesti Építészeti Központban tartott díjátadón.
A zsűri értékelése szerint a Sugár Péter, Ilyés-Fekete Zsuzsa és Kun Tamás építészek által tervezett Graphisoft Park fogadóépületénél "az eredmény minősége, a tervezői hozzáállás, a habitus és módszer is egyaránt példaértékűnek tekinthető". A Vikár András, Lukács István és Gál Árpád által tervezett kőbányai ügyfélszolgálati központnál pedig egyebek mellett a bővítés és a városképi illeszkedés példaszerűségét, valamint az ellentétekre épülő tökéletes harmóniát emelték ki a bírálók.
A Budapest Építészeti Nívódíjra olyan Budapest közigazgatási területén található alkotásokkal nevezhettek, amelyek Budapest építészeti arculatát vagy egy városrész használatát, megjelenését javítják.
Idén 18 pályamű közül választotta ki a díjazottakat a zsűri, amelynek Szalay-Bobrovniczky Alexandra mellett tagja volt Csomay Zsófia belsőépítész és Mártonffy Miklós, Csapó Balázs, Aczél Gábor, Kovács Csaba, valamint Z. Halmágyi Judit építészek.

A Graphisoft Park díjnyertes fogadóépülete
Média Építészeti Díja
November 9-én a Müpában adták a Média Építészeti Díját Budapesten. a díjkiosztón a a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő, egy ökoturisztikai központot és egy fahíd is elismerést kapott.
A felkért magyar sajtóorgánumok (Index, Forbes, 24.hu, HVG, Magyar Hang, Mandiner, Magyar Konyha) újságíróiból álló médiazsűri a díjat a megvalósult épületek közül a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőnek (építészek, alkotók: Hatvani Ádám, Korompay Attila, Dékány Tibor) ítélte oda, a tervek közül a győztes az Öreg-tó malma tájlabor és ökoturisztikai központ (építész, alkotó: Nagy Mercédesz Erika) let.
A zsűri a helyszínen egy jelképes különdíjat is alapított, mert úgy érezték, hogy a Gyergyócsomafalván fiatal építészek és helyi lakosok (Bíró Árpád, Kovács Károly Lehel, Nagy Mercédesz Erika, Szilágyi Norbert, Szökő Kristóf István) által kalákában épített hidat nem hagyhatják elismerés nélkül.
A rendezvényen a közönség is szavazhatott, a legtöbb voksot a megvalósult épületek között a gyergyócsomafalvi fahíd kapta. A tervek közül a közönség Krajnyák Nándor Bencét díjazta, aki Rudabányára tervezett búvárbázist. Az Index.hu különdíját Csupor Anna érdemelte ki lakható konténerházával.
A Média Építészeti Díjat a legrangosabb magyar online építészeti napilap, a 2017-ben Pro Architectura-díjjal kitüntetett Építészfórum azzal a céllal hozta létre, hogy az építészetet közelebb hozza és érthetővé tegye a laikusok számára is. A gálaesten bemutatkozó finalistákat nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri válogatta ki 145 jelentkező közül.
Az idén átadott 1,6 kilogrammos, nagyszilárdságú finombeton díjakat Nagy-Mihály Márk tervezte és a VPI Beton gyártotta.

Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő
Forrás: MTI, Fotó: Graphisoft Park, Építészfórum.hu
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
