
Átadták Csillebércen a Wigner Adatközpontot
2013. június 14.
Orbán Viktor miniszterelnök, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Rolf-Dieter Heuer, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) főigazgatója avatta fel a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóintézetében megvalósult CERN-adatközpontot csütörtök délután Csillebércen.
Az adatközpont 8,5 milliárd forintból épült fel az Új Széchenyi terv keretében, a KFKI Csillebérci telephelyén. Az épület alapterülete 4000 négyzetméter, 4 teremből áll, itt kezelik azokat az adatokat, amelyek a hadronütköztetőben keletkeztek. A beruházás része volt egy a svájci központú CERN és Budapest között kiépült nagytávolságú összeköttetés kiépítése is, amely - ahogy Pálnkás József az átadón fogalmazott - a Országos Széchényi Könyvár teljes adatállományának hússzorosát 20 másodperc alatt juttatja ki Svájcba.
Az adatközpont első géptermét már idén január végén felavatták, ekkor kezdődhetett meg a számítástechnikai egységek beüzemelése. A teljes gépparkot 20-25 magyar szakember fogja üzemeltetni.
A program 3 plusz 4 évre szól. Az adattárolás merevlemezeken történik (a nagy szalagos adattárolók továbbra is a CERN-ben maradnak). A folyamatos áramellátást szünetmentes tápegységek és dízelgenerátorok biztosítják. A számítógépközpont tervezett kapacitásának mintegy fele lesz a CERN-é, a másik felét a tervek szerint a hazai kutatási-fejlesztési programok kiszolgálására használják fel. Az Európa egyik legmodernebb IT-infrastruktúráját működtető Wigner Adatközpontnak a következő két évtizedben meghatározó szerepe lesz a magyar tudósok részvételével folyó nemzetközi kutatási és kutatás-fejlesztési projektekben.
(Forrás: MTI)
(A képek forrása: MTI, Fotók: Koszticsák Szilárd)
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.


