
Csaknem kétmilliárdos beruházást hajtott végre a királyegyházi cementgyár
2019. december 18.
Közel kétmilliárd forint értékű környezetvédelmi célú beruházást adott át a baranyai Királyegyházán nyolcadik éve gyárat működtető Lafarge Cement Magyarország Kft. (Lafarge) december közepén.
Cobuz Marcel, az anyacég LafargeHolcim cégcsoport európai régióért felelős igazgatója a decemberi ünnepélyes átadón kiemelte, a beruházással jelentősen csökken a cementgyár fajlagos szén-dioxid kibocsátása, ezzel pedig biztosítható a létesítmény hosszú távú környezettudatos és versenyképes működése. Kifejtette: a saját erőből megvalósuló fejlesztéssel 60-ról 80 százalékra emelkedik a gyárban a felhasznált másodlagos tüzelőanyagok mértéke.

A Lafarge Cement Magyarország Kft. királyegyházi cementgyára a cég közel kétmilliárd forint értékű környezetvédelmi célú beruházása átadásának napján, 2019. december 13-án.
Klór-bypass technológia
Az igazgató szerint a magyarországi beruházásuk összhangban van vállalatuk szén-dioxid kibocsátás csökkentésére összpontosító 2030-as fenntarthatósági stratégiájával. A fejlesztés eredményeként a kibocsátást további 10 százalékkal tudja csökkenteni a gyár. A beruházás középpontjában az úgynevezett klór-bypass technológia áll, amellyel csökkenthető a cement klórtartalma.
A klór-bypass technológia lényege, hogy a klinker előállításakor az alternatív tüzelőanyagok égetése során felszabaduló klórt leválasztja a rendszer. Mindez csökkenti a klinker és az abból készült cement klórtartalmát. A zárt rendszerben kivételre kerülő gázelegyet mészkőliszttel keverik össze, majd ezt követően a rendszerre épített zsákos portalanítóval megtisztított port (bypass-por) leválasztják és a tisztított gázt a klinkerhűtési technológiába vezetik vissza.
A királyegyházi cementgyár környezetvédelmi beruházásainak első lépése 2014-ben, az alternatív tüzelőanyagok hasznosításának megkezdésével indult. Ezzel nemcsak a fosszilis energiahordozók felhasználását csökkentették, hanem elkötelezték magukat a szemétégetésre, illetve lerakásra ítélt hulladékok újrahasznosítása mellett is. 2019 júniusában újabb mérföldkőhöz érkezett a Királyegyházi Cementgyár, megkezdődtek az alapozási munkálatok, majd júliusban elindult az elérhető legmodernebb technológia kiépítése.
A cementgyártás zárt technológiája lehetővé teszi, hogy a felhasznált tüzelőanyagok beépüljenek a cementbe. A környezetvédelmi beruházásaik következő lépése az alternatív tüzelőanyag tároló bővítése lesz, 2020 első fél évében.
Királyegyháza
A királyegyházi cementművet 2011 szeptemberében adták át, előtte 30 éven át nem épült cementgyár Európában. A korszerű, környezetbarát technológiát alkalmazó és az energiával hatékonyan gazdálkodó létesítmény a legmodernebbek között van világszinten is, annak tervezésére és kivitelezésére 72 milliárd forintot költöttek.
A mintegy 150 főt foglalkoztató, közel 50 milliárd forintos saját tőkével rendelkező Lafarge Cement Magyarország Kft. a nyilvános cégadatok szerint 2018-ban 19 milliárd forint árbevételt és 570 millió forint adózott nyereséget ért el. A megelőző évben árbevételük 15,4 milliárd forint volt és 630 millió forint veszteséget könyveltek el.
Forrás: MTI, Lafarge.hu
Fotó: MTI/Sóki Tamás
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
