
Drónnal húzzák a drótot
2021. március 11.
Látványos szakaszába érkezett a Magyarország és Szlovákia közötti új távvezeték építése Gönyünél – adta hírül MVM Xpert Zrt.. A társaság március elején kezdte meg a Győr melletti településen a két ország között épülő vezeték fázisvezető sodronyainak áthúzását a Duna felett, ahol a folyam közel hétszáz méter széles.
A Duna felett elkezdett fázisvezető sodronyok áthúzása azért jelentős, mert az előköteleket nem hajókkal vezették át a két oldal között, hanem ipari drónnal - nyilatkozta az építés kapcsán Kulcsár Attila, a vállalat távvezetéki divízióigazgatója, hozzátéve, hogy erre az innovatív megoldásra Magyarországon még nem volt példa. Erre a technikára már csak azért is szükség volt, mert így a nemzetközi és sűrű hajóforgalmat semmilyen módon nem akadályozták, emellett biztonságosabb is.
A munkák során először három milliméter vastagságú speciális műanyagköteleket, úgynevezett elő-előköteleket húztak át a drónnal, amelyekkel 18 milliméter vastagságú kevlár kötelet húztak át. A kevlár kötéllel egy húsz milliméteres acélkötelet vezettek át és ez a húsz milliméteres acélkötél húzza ki a végleges fázisvezető sodronyokat, amelyek az áramot vezetik.
A kivitelezési munkák tavaly februárban kezdődtek, ennek részeként először a beton alaptestek és a cölöpök készültek el, a 110 méter magas és 150 tonna súlyú oszlopokat pedig nyáron állították fel. A tervek szerint a távvezeték március végén már üzemelhet. Magyarország és Szlovákia között jelenleg két új négyszáz kilovoltos távvezetéki összeköttetést is építtet közösen a Mavir Zrt. és a szlovák átviteli hálózati rendszerirányító, a SEPS a.s.
MTI, fotó: Krizsán Csaba
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
