ÉBSZ közgyűlés

Közgyűlést tartott az Építőgép-forgalmazók és Bérbeadók Szövetsége (ÉBSZ). 

2025. március 11.

A résztvevők elfogadták a 2024. évi mérleget és beszámolót, amely 27,6 millió forintos adózott eredményt mutatott. Az elmúlt évben végzett munkájuk alapján az Elnökség tagjai megkapták a tagság további bizalmát.

Fontos döntés született a következő GÉPSHOW megrendezéséről: a rendezvény következő időpontjáról a következő közgyűlés dönt, azonban a tagok beszélgetéséből az körvonalazódik, hogy 2026. őszére látnák előnyösnek a következő rendezvény megszervezését. 

Az oktatás és képzés területén a tagok támogatták az oktatási programok folytatását, és egy költségvetési, valamint ütemterv kidolgozását kérték.

A tagok elfogadták a 2025. évi tagdíjak mértékét, és szavaztak a Szövetség költségvetési tervéről, ezenkívül jóváhagyták, hogy az EuroScale Zrt. képviselje az ÉBSZ-t az ÉVOSZ-ban.

A közgyűlés végén a tagok megerősítették, hogy a Szövetség jövőbeni növekedéséhez fontos a brandépítés és az etikai szabályzat átdolgozása, ezért a közgyűlés megbízásából munkacsoport alakult egy akcióterv kidolgozására.

Szintén napirendre került a Szövetség bővítése. A jelen lévő tagok egyetértettek abban, hogy a Szövetség, mint érdekképviseleti szerv bővítése elengedhetetlen, azonban ennek mikéntjéről a brandépítés és az etikai szabályzat frissítése után döntenek.

Az Elnökség tájékoztatta a közgyűlést arról is, hogy a bérgépes tagozat részletesen kidolgozott egy olyan munkaanyagot, melyben meghatározták azokat a minőségi követelményeket, melyeket ügyfeleiknek garantálnak. Támogatták a Szövetség bővítését, amellyel a jelen lévő tagvállalatok képviselői egyetértettek. Az elkészült munkaanyagból készített tájékoztató hamarosan felkerül a Szövetség honlapjára.

ÉBSZ közlemény

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©