
Elfogyhat a homok a világon
2018. augusztus 18.
A homok iránti kereslet drasztikus megnövekedése miatt könnyen lehet, hogy hamarosan homokhiánnyal kell szembenéznie az emberiségnek, és az sem kizárt, hogy a természetes nyersanyag teljesen eltűnik a Föld színéről - kongatták meg a vészharangokat szakértők.
"A homok jelenti a modern társadalom alapját" - mondta Aurora Torres, a németországi biodiverzitás-kutató intézet (iDiv) munkatársa, akinek tavaly jelent meg tanulmánya a homokbányászat hatásairól a Science című tudományos folyóiratban.
A szakember szerint a homokbányászat környezetre és emberre gyakorolt hatásának kérdése az elmúlt években olyan nemzetközi szervezetek látókörébe is bekerült, mint az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP).
Mindenhez kell homok
Mindeközben a víz után a homok lett a világszerte legnagyobb mennyiségben felhasznált természetes nyersanyag. A homok nem csupán az épületek összetevője, hanem gyakorlatilag mindenben megtalálható, az üvegtől az aszfalton, a kozmetikai szereken, a fogkrémeken, a mikrochipeken, az okostelefon-kijelzőkön és az autókon át egészen a repülőgépekig.
Pascal Peduzzi, az UNEP illetékese szerint az "elmúlt húsz évben megháromszorozódott" a homok iránti kereslet. Az ENSZ számára készített 2014-es jelentésében Peduzzi 50 milliárd tonnára becsülte az emberiség éves homokfelhasználását. Az építőipar éves szinten annyi betont - a beton fő összetevője a homok - használ fel, amennyiből egy 27 méter magas és 27 méter széles falat lehetne felhúzni körbe az Egyenlítőn.
A világ sivatagjait számba véve az ember persze joggal gondolhatná, hogy homokból több is van, mint elég. A probléma azonban az, hogy a sivatagi homok nem alkalmas betonkészítésre. A szél ugyanis olyan simára és gömbölyűre csiszolta a szemeket, hogy azok nem tudnak összetapadni. Ez pedig azt jelenti, hogy a sivatagi homok szóba sem jöhet a dubaji és abu-dzabi óriásberuházásoknál.
A világ legmagasabb felhőkarcolója, a 828 méteres dubaji Burdzs Kalifa megépítéséhez 330 ezer köbméter betonra volt szükség, amihez a homok jelentős részét Ausztráliából kellett importálni. Természetesen nem minden épülethez van szükség ekkora mennyiségű homokra, ám még egy családi házhoz is nagyjából 200 tonna kell belőle.

Homokhalmok a Lafarge egyik angliai telepén
Környezetvédelmi gondok
A tengerek, tavak és folyók fenekén homokot bányászó hatalmas, vízen úszó kotrógépek gyakran visszafordíthatatlan károkat okoznak az érzékeny ökoszisztémákban. A folyómedrek süllyednek, a partvonalak elmállanak, az óceáni növényzet elpusztul, egész szigetek tűnnek el, és gyakran a viharok, valamint cunamik elleni védelmet szolgáló rendszerek is odavesznek.
Indonézia területe egyre fogyatkozik a féktelen homokbányászat miatt. A Kanári-szigetek strandjai pedig a Nyugat-Szaharából importált homoknak köszönhetően léteznek még.
A statisztikai adatok szerint az Egyesült Államok a világ legnagyobb homokexportőre, míg a fényűző bevásárlóközpontjairól és felhőkarcolóiról híres Szingapúr a legnagyobb importőr.
Sok ország, különösen a délkelet-ázsiai államok, mostanra betiltották a homok kivitelét. A nyersanyaggal azonban továbbra is kereskednek, gyakran illegálisan. Indiában például az országszerte törvénytelenül kitermelt homokkal kereskedő homokmaffia az egyik legjelentősebb és legkegyetlenebb bűnszervezet.
Mindeközben folyamatosan kutatják a homok lehetséges alternatíváit. Az építési anyagok újrahasznosítására, valamint a sivatagi homok felhasználhatóságára tett erőfeszítések ígéretesnek tűnnek. A probléma azonban összetett, és viszonylag új is. "A homok alternatívájának megtalálása nehéz feladat. Ez egy speciális anyag, mivel mindig is bőségesen és olcsón rendelkezésre állt" - idézte Aurora Torrest, a németországi biodiverzitás-kutató intézet már említett munkatársát a Science folyóirat.
Forrás: MTI
Fotó: Wikipédia/Andrew Dunn
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
