Győr és Pannonhalma között összesen 18,4 km hosszú kerékpárút épült, amelyből 12,3 km teljesen új építésű szakasz, további 6,1 km-en pedig a meglévő mezőgazdasági, önkormányzati, valamint gyalog- és kerékpárutakat újították fel, szélesítették ki, illetve közlekedést segítő burkolati jeleket festettek fel.
A kerékpáros útvonal Győr belterületén a Szent Imre út és a Szauter Ferenc utca csomópontjából indul és Pannonhalmán a Szabadság térnél, a Bencés Apátság lábánál ér véget.
A kerékpáros közlekedés biztonságos átvezetésének érdekében 2 új fénysorompóval és félsorompóval is biztosított vasúti átjáró létesült Győrújbarát és Écs településeket érintően a 11. számú, Győr-Veszprém közötti vasútvonal keresztezésénél.
Écsen a Hegykanális és a Nagy-Pándzsa vízfolyás keresztezésénél két új kerékpáros hidat építettek, valamint egy új hidat emeltek Nyúl községben a Gerhai-árok keresztezésénél. A Győr területén található Pándzsa-ér feletti meglévő kerékpáros hídon burkolatcserét végeztek.
Győrben, Győrújbaráton, és Écsen egy-egy kerékpáros pihenőhelyeket alakítottak ki. A győrújbaráti úgynevezett „régiópihenő” igazi különlegesség, ugyanis egyedi, népi iparművész által készített fa padokat, asztalt és információs táblát helyeztek el.
A kerékpáros útvonal fejlesztése az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósult meg. A kivitelezést a Colas Út Építőipari Zrt. végezte, nettó 1,8 milliárd forint értékben. A beruházás a Modern Városok Program (MVP) keretében, hazai finanszírozásból valósult meg.
NIF sajtóközlemény alapján
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.

