
Feltüzeli a japán építőipart az olimpia
2013. szeptember 19.
Várhatóan eléri a 4,54 milliárd dollárt az az összeg, amit Japán fog elkölteni a Tokióban 2020-ban rendezendő olimpiai játékokra. A pénzt elsősorban a sportcentrumok és az azt kiszolgáló építményekre kell fordítani, infrastruktúrára arányaiban kevesebbet.
A rendezvény központja természetesen a Nemzeti Olimpiai Stadion lesz (képen), amely helyén egy teljesen új arénát fognak felhúzni. Az 1964-es tokiói olimpiai játékoknak helyet adó stadion már nem felel meg a kor követelményeinek, itt egy 80 ezer fős ultramodern stadion fog épülni, ami a tervek szerint már 2019-ben, egy évvel az olimpia előtt megnyitja kapuit. A nyitó és záróceremóniák, és az atlétika, foci és a rögbi versenyeket fogják majd itt tartani.
Újra ég az 1964-ben használt olimpiai fáklya a tokiói Nemzeti Olimpiai Stadionban 2013. szeptember 8-án, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előző esti döntése alapján Tokió rendezheti a 2020-as nyári olimpiai játékokat (MTI) - Az itt felépülő új stadion a japán építőipart is feltüzelheti
Természetesen vannak új helyszínek is, összesen nyolc állandó, és kilenc ideiglenes helyszín megnyitását tervezik majd az olimpiára. Az olimpiai falut a Tokiói-öböl partján fogják felhúzni, ahol a magántőkét is szeretnék bevonni a beruházásba. A város ezen részét szeretné megújítani japán a kormány.
Tokiónak kiváló közlekedési rendszere van, így arányaiban kevesebb ráfordítást igényel a közlekedési infrastruktúra fejlesztése. Így 28 kilométer új autópályát építenek, kiszélesítenek 20 km utat, és bővítenek egy vasútállomást.
Az olimpiához kapcsolódó beruházások tápot adhatnak azon bizakodásoknak, melyet a japán kormány is szeretne elérni, a beruházások feltüzelhetik a japán építőipart, és talpra állíthatják a japán gazdaságot - véli a Bloomberg szerzője. A bejelentést hírére mind a Tokiói tőzsde részvényindexe, mind az egyik legnagyobb japán építőipari cég, a Taisei részvényeinek ára emelkedett.
Forrás: Khl.com, Bloomberg.com A kép forrása: MTI/AP/Kyodo News.Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
