A nem engedélyköteles szakaszok felújításával idén tavasszal megkezdődött a Balatoni Bringakör kerékpáros útvonal komplex fejlesztése. Jelenleg az I. ütem megvalósítása zajlik, összesen 42 kilométeren, a Zamárdi-Balatonlelle, Balatonakarattya-Siófok, Balatonkenese-Balatonalmádi közötti útvonalakon, és Aszófő településen a Bringakör önkormányzati utcákon vezetett nyomvonalán. A beruházás célja a kerékpárral közlekedők biztonságának és kényelmének növelése, tájékoztatásuk javítása.
Az első ütemben elvégzendő munkák teljes felületű aszfaltszőnyegezési és lokális burkolatjavítási munkálatokat tartalmaznak. A kerékpárosok tájékozódásának segítése érdekében KRESZ- és útirányjelző táblákat helyeznek ki, és több mint 2100 négyzetméternyi felületet látnak el újonnan felfestett burkolati jelekkel.
A fejlesztés távlati célja, hogy a több mint 20 éve kiépített vonalvezetés felülvizsgálatával, immár ideális nyomvonal mentén tegyék alkalmassá az útvonalat az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett turistaforgalom megbízható lebonyolítására. A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, uniós és hazai forrásból valósul meg. A kivitelezést a STRABAG Általános Építő Kft. végzi több, mint 655 millió forint értékben.
NIF Sajtóközlemény
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.

