Felújítják a Százlábú hidat a fővárosban

2014 első negyedévében kezdődhet meg a Kerepesi úton lévő vasúti felüljáró felújítása, a munkák csaknem 4 milliárd forintba kerülnek. Két ütemben építkeznek.

2013. november 29.

A BKK november közepén írta alá a Százlábú-híd felújításáról szóló szerződést a Közgép ás a Colas Hungária által alkotott kivitelezői konzorciummal. A majdnem 4 milliárd forintost beruházást 2015 októberére készül el.

A Fővárosi Önkormányzat kiemelt közlekedésfejlesztési beruházásainak megvalósításáért felelős Budapesti Közlekedési Központ november 12-én kötötte meg a szerződést az ún. Százlábú híd felújítására. A felüljáró a Kerepesi út forgalmát vezeti át a Keleti pályaudvar bejárati vágányai fölött. A csaknem 4 milliárd forint értékű beruházásra a KC-2013 Konzorciummal szerződött a BKK, a munkálatok 2014 első negyedévében kezdődhetnek meg. A konzorcium két tagja a  Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. és a COLAS Hungária Zrt.. A híd kiemelt jelentőségű útvonal a fővárosi úthálózatban: a 3. számú főút ki- és bevezető szakaszán helyezkedik el és fontos összekötő elem a helyi forgalomban is.

A híd legutoljára 1973-ban épült át, és nyerte el jelenlegi formáját, így közel negyven év alatt mára eléggé leromlott állapotba került. Az új, nagyobb nyílású és korszerű híd építését két ütemben valósítják meg úgy, hogy figyelnek arra, hogy a közúti forgalom és trolibuszok közlekedését ne akadályozzák.

 szazlabu hid 02  A felüljáró a sínek felől (BKK)

A Százlábú híd régi vasbeton szerkezetét két ütemben bontják el a szükséges közműkiváltásokat követően: az első ütemben az északi – a Keleti pályaudvar felé tartó forgalom által használt – híd, második ütemben pedig a déli – a Hungária körút felé haladó forgalmat kiszolgáló – szerkezet épül újjá.

Az első ütemben a híd északi oldalának felszerkezetét bontják el, majd az új híd alapozása, az alépítmény kivitelezése és az acél felszerkezet helyszíni szerelési munkálata kezdődik a vasúti forgalom lehető legkisebb zavarásával.A kivitelezés első ütemében készül el az új híd fél pályája: a három forgalmi sávot, az osztott kerékpárutat és a járdaszegélyt várhatóan 2014 év végén adják át.

A második ütemben elbontják a régi híd felszerkezetét, ha elkészül az új alépítmény és felszerkezet a déli oldalon is. Ennek eredményeként a híd a réginél 30 méterrel hosszabb lesz, és várhatóan 2015 októberében készül el.

Forrás: BKK, Hvg.hu A kép forrása a BKK, Fotó: Nyitrai Dávid

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©