
Folytatódik a Déli Körvasút beruházás
2024. január 22.
Január 15-én elkezdődött a Déli Körvasút fejlesztésének következő üteme, amely a vasúti pálya átépítését – kettőről három, esetenként négyvágányosra bővítését – célozza. A munkálatokra azt követően kerülhet sor, hogy a beruházás 2023. november 24-én immár harmadik alkalommal is megkapta a környezetvédelmi engedélyt.
Mint emlékezetes, a Déli Körvasút beruházás részeként Ferencváros és Kelenföld állomások között új Duna-híd létesült, megújul a vasúti pálya, illetve Nádorkert, Közvágóhíd elnevezéssel két új megállóhely épül és Népliget megállóhely létesítése is tervezett. A projekt révén egyaránt bővül a főváros és az agglomeráció fenntartható közlekedési rendszere, miközben csökken a térséget érő zajterhelés és légszennyezés.

A Népligeti vasútállomás terve
A most kezdődő munkálatok részeként először zárt mobilkerítés épül, majd a MÁV Zrt. területén található – vasútbiztonsági szempontból egyébként is gyérítésre szoruló, zömében gyomfákból álló – növényzet kivágására kerül sor. A következő munkafázis során korlátozott számban szükség lesz olyan fák kivágására vagy – amennyiben lehetséges – átültetésére is, amelyek a töltés oldalában, a Hamzsabégi park szélén találhatók. Ezeknek, illetve a Bartók Béla út és a Szerémi sor közötti fáknak a pótlására összességében mintegy 2000 db előnevelt, nagyobb törzsátmérőjű fa ültetését kapta feladatul a kivitelező. Az újonnan ültetendő fák száma érdemben meghaladja majd a pótlásra szoruló növényekét, így a Déli Körvasút beruházás révén nemcsak a főváros és térségének fenntartható közlekedése javul, de új zöldfolyosóval is gyarapodik a kerület.
Az ÉKM fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a Déli Körvasút projekt nem csupán az agglomerációs közlekedés és a magyar főváros szűk vasúti áteresztő képességének fejlesztését célozza, de összességében javítja majd a beruházás környezetében lakók életminőségét és hozzájárul a városrész fejlődéséhez is. Az ÉKM és a vasúttársaság elkötelezettek abban, hogy a beruházás megvalósításához szükséges munkálatok elvégzésére a jogszabályok és hatósági engedélyekben foglaltak maximális betartásával és a lakossági szempontok figyelembevételével kerüljön sor. A most bejelentett munkálatok január 15-én, hétfőn kezdődnek a vonal budai oldalán. A zárt mobilkerítés építése előreláthatólag február 7-ig tart, ezzel párhuzamosan zajlik majd – még kizárólag MÁV területen – a bozót- és cserjeírtás, illetve a gyomfák kivágása. Az elmúlt hétvégén és a következő néhány napban a kivitelező munkatársai a vasúttársaság nevében kiadott szórólapokon is tájékoztatják a gépjármű-tulajdonosokat arról, hogy melyek azok a MÁV Zrt. tulajdonában lévő területrészek, ahol a következő időszakban tilos a megállás és a várakozás. Mi a Déli Körvasút projekt? A Déli Körvasút fejlesztésének célja, hogy a vasút, mint a leginkább fenntartható és környezetbarát közösségi közlekedési mód Budapesten belül, az elővárosi, a helyi, az országos és a nemzetközi szintű forgalomban is versenyképes alternatívája legyen a gépjárműközlekedésnek. Ehhez a jelenlegi szűkös kapacitások bővítésére van szükség.

A Déli Körvasút beruházás révén javulnak a közlekedési kapcsolatok, növekszik a pálya átbocsátóképessége, ezzel együtt csökken a zajterhelés, az illegális és balesetveszélyes átjárási útvonalakat pedig új, biztonságos átjárók váltják fel. Az új közlekedési infrastruktúra révén a vasutat jobban be lehet kapcsolni a főváros és a régió közlekedési rendszerébe, így a környezet zajterhelésének növekedése nélkül is lehetőség lesz a vonatok sűrítésére az elővárosok felől, továbbá az országos, illetve a nemzetközi összeköttetések javítására. A beruházás – a lakossági szempontok és érdekek érvényesítése mellett – képes növelni a Budapestre irányuló és azon áthaladó teherforgalmi kapacitásokat, miközben elsősorban a személyközlekedés lehetőségeit bővíti, egyebek mellett javítja az eljutást Kelenföld és Ferencváros között, illetve jobb csatlakozást kínál majd a metró- és HÉV-vonalakhoz.
Építési és Közlekedési Minisztérium, képek: NIF
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
