Hatalmas érdeklődés övezi a Conexpót

A világ legnagyobb építőgépgyártói vonultak a március 4 és 8. között tartott Conexpo kiállításon Las Vegasban.

2014. március 07.

Ezen a héten rendezik meg Las Vegasban a világ egyik legnagyobb építőgépes kiállítását a Conexpót. A rendezvényt minden harmadik évben tartják.

A Nevada állambeli sivatagai városban tartják március 4. és 8. között a világ egyik legfontosabb kiállítását a Conexpót, amely 2011 után nyitotta meg újra a kapuit az érdeklődők előtt.  A Las Vegas Convention Centerben megrendezett kiállításon több mint 2400 kiállító mutatja be a legújabb gépeket, termékeket, szolgáltatásokat és technológiákat.

A rendezvény méretei is impozánsak: a becslések szerint 150 ezer szakember vesz részt a világ minden tájáról, összesen 150 országból. A kiállítótér nettó 2,34 millió négyzetméter, és az öt nap alatt több mint 120 különböző előadás és konferencia várja a látogatókat. A gyártók mellett több szakmai szövetség, többek közt az Amerikai Építőgépgyártók Szövetsége is képviselteti magát a kiállításon.

las vegas conexpo 01

Las Vegas - a show állandó házigazdája (illusztráció)

Az előzetes hírek szerint a kiállítás leglátványosabb szereplőinek a daruk számítottak, amire nem cáfolt rá a valóság, rengetegen voltak kíváncsiak a látványos kültéri programokra is a Convention Center közelében. A kiállítás március 8. szombatig látogatható.

Videó:

Forrás: Khl.com A kép forrása a Thinkstockphotos.com

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©