
Hazai energetikai hírek
2021. június 28.
Csaknem 18 százalékkal nőtt a megújuló áramtermelés tavaly
A megújuló energiaforrásokból termelt bruttó villamos energia mennyisége 17,7 százalékkal, a megtermelt hő mennyisége pedig 3,7 százalékkal nőtt 2020-ban az előző évhez képest - olvasható a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2020-as előzetes energiastatisztikai adatait összefoglaló június közepén publikált jelentésében.
A megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya a bruttó végső villamosenergia-fogyasztáson belül 11,9 százalékra emelkedett. A jelentés megállapítja, hogy a primer belföldi energiafelhasználás forrásának jelentős részét a kőolaj- és kőolajszármazékok, valamint a földgázbehozatal biztosította, a két energiahordozó nettó importja együtt 551 petajoule-t tett ki.
Magyarország továbbra is viszonylag magas importkitettséggel rendelkezik, az importfüggőség mértéke az összes energiahordozót tekintve 2020-ban 13 százalékponttal, 56,3 százalékra csökkent. A földgáz importfüggőség a készletek jelentős feltöltése miatt különösen magas volt 2019-ben, ezért a földgáz importfüggőség tavaly jelentősen, 39,5 százalékponttal csökkent.
A 2020. évi primer belföldi felhasználás az előzetes adatok szerint 1099 petajoule volt, 1,5 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A pandémia hatására az előző évhez képest 63,5 százalékkal csökkent a nemzetközi légi közlekedésben felhasznált kerozin mennyisége. Csökkent a közúti üzemanyagok belföldi forgalma is: a motorbenziné 10,2 százalékkal, a gázolajé 6,7 százalékkal mérséklődött 2019-hez képest.
Tavaly a bruttó villamosenergia-termelés mennyisége 34 924 gigawattóra volt, 2,3 százalékkal több, mint az előző évben. A napelemek által termelt villamos energia 63,7 százalékkal haladta meg az előző évi mennyiséget. A hálózatra csatlakoztatott napelemek teljesítménye több mint 2000 megawattot tett ki, vagyis meghaladta a Paksi Atomerőmű beépített teljesítményét.

Sikeres volt az európai árampiac-összekapcsolási projekt
Összekapcsolódtak a közép-kelet-európai országok alkotta 4M MC régió (Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia) és a nyugat-európai országokat lefedő MRC régió árampiacai csütörtökön; az Interim Coupling projekt sikeres zárása még kedvezőbb feltételeket teremt a másnapi villamosenergia-kereskedelemben résztvevő piaci szereplők számára, illetve növeli a térség villamosenergia-rendszereinek rugalmasságát – adta hírül a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. június második felében.
Az Interim Coupling kezdeményezés az Európai Unió legnagyobb piacösszekapcsolási projektje, ami az utolsó és egyben a legjelentősebb lépés az egységes európai másnapi árampiac megteremtése szempontjából. Magyarország számára kiemelten fontos, hogy legerősebb nagykereskedelmi piaca, a másnapi piac rugalmasan és hatékonyan szolgálja a piaci szereplőket.
A projekt hozzájárul az egységes, ezáltal erősebb európai uniós villamosenergia-piac megteremtéséhez, illetve fontos szimbóluma az árucikkek szabad mozgásának, az EU egyik fő alapelvének.
Az energiapiacokra gyakorolt kedvező hatások között említették a növekvő hatékonyságot, a kiegyensúlyozottabb árakat, az általában kiegyenlítettebb villamosenergia-piacot, a megnövekedett likviditást az érintett tőzsdéken, továbbá a határkeresztező kapacitások hatékonyabb felosztását. Mint írták, Magyarország számára a magyar-osztrák határon történő kereskedelem kiemelt jelentőségű, emellett a közvetett hatás miatt a cseh-német határ is fontos.
A határkeresztező kapacitások optimalizált felosztása az importáló országok számára, mint amilyen jelenleg Magyarország, megteremti a lehetőségét annak, hogy a lehető legkedvezőbb áron szerezzék be energiaszükségleteiket, és ezáltal kedvező hatással lehet a fogyasztói árakra is.
A projekt magyar résztvevői számára fontos járulékos stratégiai haszon, hogy az uniós villamosenergia-piacok fejlesztésének irányait meghatározó jelentős nyugat-európai piacokkal közös döntéshozó testületekbe kerülnek - értékelte a piacösszekapcsolást Herczeg Sándor, a Mavir Zrt. vezérigazgató-helyettese.
Az első összekapcsolt kereskedési nap minden különösebb fennakadás nélkül, sikeresen lezajlott. Az árak az eddig megszokott szinten mozogtak, miközben a kereskedett mennyiség kiemelkedően magas szintre emelkedett - jelezte Istvánffy György, a HUPX Zrt. piacfejlesztési vezetője a közleményben. Hozzátette: a következő hetekben folyamatosan elemezni fogják az eredményeket.
A Mavir projektvezetőként vezényelte le a 7 ország 16 energetikai vállalata részvételével megvalósított közös munkát. Az éles indulás után 3 hónappal valósulhat meg a bolgár-román piacösszekapcsolás. Ezt követi majd a tervek szerint az áramlásalapú kapacitásszámítási módszertanra való áttérés a Magyarországot is magában foglaló úgynevezett Core régióban, aminek a 2022 februárjára tervezett indulásával egyidejűleg történik majd meg a horvát-magyar határon is az összekapcsolás.
Az E.ON Hungária a Dunántúl jelentős részén korszerűsíti a villamosenergia-hálózatot
Az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója június második felében tartott online konzultáción úgy fogalmazott a fejlesztéssel kapcsolatban, hogy DanubeInGriddel nem csupán hálózatfejlesztési projekt kezdődik, hanem több éven át tartó program, amely a jövő áramszolgáltatását hozza létre okos eszközök, korszerű ellátásbiztonsági megoldások felhasználásával.
Kiss Attila hozzátette, hogy a DanubeInGrid beruházások sorát indítja el Magyarországon és Szlovákiában, megteremtve a fenntartható, energiahatékony ellátás alapjait.
Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója szerint a fejlesztés elengedhetetlen, hiszen az érintett térség villamosenergia-hálózatát már most is jelentős terhelés éri, ugrásszerűen nő a felhasználás, rövid idő alatt a többszörösére nőtt a háztartási méretű kiserőművek csatlakozási igénye. Haraszti Judit hozzátette, hogy a határ két oldalán összesen 2 millió fogyasztó ellátását érinti a DanubeInGrid, amely többek között transzformátorfejlesztést, új vezetékek kiépítését, alállomások telepítését és korszerűsítését eredményezi.
A Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal elnökhelyettese abban bízik, hogy újabb belföldi projektek nyerhetnek uniós hozzájárulást, hiszen további támogatási kategóriákat eredményezhet az európai energiainfrastruktúra felkészítése a klímacélokra. Magyarország számára különösen kedvező lehetőség, hogy új pályázatok támogathatják az energetikai együttműködéseket EU-n kívüli államokkal - tette hozzá Ságvári Pál.
A DanubeInGrid az E.ON korábbi bejelentése szerint 100 milliárd forintból valósul meg a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt., valamint Západoslovenská distribučná elosztótársaság, és a Slovenská elektrizačná prenosová sústava átviteli rendszerirányító részvételével. A fejlesztési összeg Magyarország és Szlovákia között fele-fele arányban hasznosul.
Steiner Attila államtitkár a konzultáción üdvözölte, hogy a DanubeInGrid elnyerte a közös érdekű projekt (PCI, Projects of Common Interest) minősítést, és a túljelentkezés ellenére jelentős, 35 százalékos támogatáshoz jutott az uniós hálózatfinanszírozási keretből. Az energiafelhasználás rohamosan nő, az áramtermelés forrása pedig egyre sokszínűbb, ezért javítani kell a villamosenergia-rendszer szabályozhatóságát, és létre kell hozni a megújuló források csatlakozási lehetőségeit - tette hozzá.
Forrás: MTI
Fotó: Pixabay.com
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
