
Hazai hírek
2021. január 27.
Napelemparkot létesít szombathelyi telephelyén a Metál Hungária Zrt.
Több mint 66 millió forintos beruházással 472 panelből álló napelemparkot építtet Szombathelyen a Jávor utcai telephelyén a Metál Hungária Zrt. - adta hírül január második felében a könnyűszerkezetes csarnokok kivitelezésével, tetőhéjalással, homlokzatburkolással, valamint komplett homlokzatburkolási rendszerek építésével foglalkozó cég.
A beruházás európai uniós forrásból valósul meg, és 175 ezer kWh áram termelésére lesz alkalmas, amely 75 százalékban fedezi az üzem energiaigényét, a korábbinak a negyedére csökkentve az éves energiaköltséget. A fejlesztéssel a vállalat célja, hogy fenntartható megoldást találjon működése hatékonyságának fokozására és költségeinek csökkentésére, valamint az is, hogy a telephely működéséhez szükséges elektromos áramot minél nagyobb arányban megújuló, tiszta energiaforrásból fedezhessék. A napelemes rendszer kiépítéséhez szükséges engedélyek beszerzése és a kivitelezési szerződés megkötése már megtörtént, hamarosan megkezdődnek a kivitelezési munkálatok, így március végére működésbe léphetnek a berendezések.
Kreinbacher József, a Metál Hungária Holding Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: cégüknél a jogszabályi előírásokon túlmutatóan építik be a működésbe a környezetvédelmi szempontokat, az energiahatékonyság fokozása és a megújuló energiaforrások hasznosítása mellett pedig a cég stratégiájának fontos része a minél nagyobb arányú újrahasznosítás, az építési hulladék és a csomagolóanyagok szelektív gyűjtése és elszállítása is.
Az 1995-ben alapított, szombathelyi központú Metál Hungária Holding Zrt. elsősorban könnyűszerkezetes csarnokok kivitelezésével, tetőhéjalással, homlokzatburkolással, valamint komplett homlokzatburkolási rendszerek szállításával és építésével foglalkozik az ipari, logisztikai, kereskedelmi és sport beruházások terén.
A magyar tulajdonos által irányított vállalat megrendelői között olyan jelentős beruházók találhatók, mint például a dél-koreai SK Innovation, a Samsung, vagy az Audi, a Bosch és a Mercedes. A 2019-ben mintegy 35,1 milliárd forintos forgalmat lebonyolító vállalat közvetlenül több mint 200 embernek ad munkát, az alvállalkozók számára biztosított foglalkoztatással együtt pedig több mint 800 munkavállalónak teremt munkalehetőséget.
Készül a Praktiker az otthonfelújítási program beindulására
Folytatja áruház-felújítási programját a Praktiker, a barkácsáruház-lánc készül az otthonfelújítási program beindulására - közölte a vállalat január közepén.
A tájékoztatás szerint a Praktiker átépítette budapesti, Bécsi úti áruházát, a mintegy 200 millió forintos beruházással folytatta modernizációs programját. A felújított áruház 100 embernek ad munkát.

A vállalat kiemelte, hogy várakozással tekintenek 2021 első negyedévére az otthonfelújítási program miatt, mert éppen azok a termékcsoportok után lesz visszaigényelhető a támogatás, amire a Praktiker kínálata épül. A barkácsláncnál hagyományosan a felújító és a belső ipari munkákhoz kapcsolódó termékeket keresik a vevők, de egyre hangsúlyosabb az otthonszépítéssel és lakberendezéssel kapcsolatos termékek iránti érdeklődés is.
A Praktiker nettó 67,88 milliárd forintos árbevételt ért el 2019-ben, a közlemény szerint 1998-as hazai piacra lépése óta ez volt a legeredményesebb üzleti éve. Húsz áruháza van Magyarországon, és csaknem 1600 embernek ad munkát. A nettó 190 milliárd forintosra becsült barkácspiacon a Praktiker 33 százalékos részesedéssel a második legnagyobb szereplő. A vállalat mintegy 340 beszállítóval dolgozik, a magyar beszállítók aránya meghaladja a 80 százalékot.
Parkolóházat épít a VER-BAU Kecskeméten
Egy év csúszás után idén januárban folytatódik a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház melletti parkolóház építése. A beruházó a VER-BAU projektcége, a VER-BAU Parking Kft., a beruházás értéke mintegy 3 milliárd forint, melyet a VER-BAU Parking Kft. saját forrásból fedez.
Jelenleg egy 90 tonnás cölöpözőgép dolgozik az építési területen. Az elkövetkezendő hetekben közel háromszáz betoncölöpöt épít a talajba, a rétegrendek összetételéhez igazodva különböző mélységekben.
Az új épületben három szinten összesen 385 fedett- és további 32 külszíni állást alakítanak ki. Az egyedi megjelenésű, modern, energiatakarékos és környezetbarát parkolóház földszintjén üzletek lesznek. A lehetséges partnerekkel a tárgyalások folyamatban vannak, őket a beruházó később nevezi meg.
Forrás: MTI, Parkolóház.info
Fotó: Praktiker
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
