
Idén is kiosztották Budapest Építészeti Nívódíját
2020. november 20.
A Vizafogó Óvoda átalakítása és bővítése nyerte el idén Budapest Építészeti Nívódíját; dicséretben részesült a MOME Campus és Kreatív Innovációs Tudáspark fejlesztésének 3. üteme, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, a Ligeti-műteremvilla felújítása és átalakítása, valamint a Havanna Hetivásár. A díjátadót november közepén tartották.
A kiírás
A Budapest Főváros Önkormányzata által júliusban kiírt, a Budapesti Építész Kamara által lebonyolított pályázatra olyan alkotásokkal lehetett jelentkezni, amelynek használatbavételi engedélye 2017. július 2. és 2020. július 1. között vált jogerőssé, vagy ebben az időszakban adták át.
A díj olyan igényesen megtervezett és létrejött, új vagy megújított épület, építmény, közterület, belső tér tervezője részére adományozható, amely javítja a főváros építészeti arculatát vagy egy városrész használatát, megjelenését, elősegíti az építészeti és környezeti kultúra fejlődését, formálja a városképet és mindezek által ösztönzi a további magas színvonalú, innovatív beruházásokat.
A bíráló bizottság elnöke Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes volt, mellette Erő Zoltán főépítész; Bardóczi Sándor, Budapest megbízott főtájépítésze; Csapó Balázs, a Budapesti Építész Kamara elnöke, valamint Soltész Noémi, Jan Stempel (Csehország), Szabó Levente és Zsuffa Zsolt építészek vettek részt a testület munkájában. A 2020. évi pályázatra beérkezett 17 érvényes pályamű közül a bírálóbizottság hat épületet helyszíni bejáráson is megtekintett.

Az angyalföldi Vizafogó Óvoda
A díjazottak
A Budapest Építészeti Nívódíjával kitüntetett, angyalföldi Vizafogó Óvoda tervezői, Nagy Csaba és Pólus Károly a nyolcvanas évek paneles építésének termékeként létrejövő, eredeti épületet nem lebontották, hanem "okos vizsgálat" alapján részben megtartották - áll a zsűri méltatásában.
"E tett önmagában üzenetértékű egy középület esetében, itt azonban nyoma sincs az ebből származó esetleges kompromisszumoknak. (...) Példaszerű az a harmónia és kerek egész, amelyet ez az épület megtestesít az építtetői háttértől és elvárásoktól a proaktív építészeti hozzáállásig, s léptéktől függetlenül mintaként állítható az eljövendő fővárosi köz- vagy éppen magánberuházások elé" - emelték ki a bírálók.
A MOME Campus és Kreatív Innovációs Tudáspark fejlesztésének 3. ütemének tervezői Csillag Katalin és Gunther Zsolt voltak. Mint a zsűri fogalmazott: "a bátor beavatkozások és a nagyvonalú építészet eredményeként a célkitűzésként jelzett új MOME-identitás megteremtése és egy nyitottabb oktatási struktúra létrehozása is megvalósulni látszik".

Az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ látképe
A bírálók méltatták a Vasáros Zsolt által tervezett Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) és Közép Európai Művészettörténeti Kutatóintézet komplexumának "mértéktartó profizmusát" is: "az OMRRK együttese az utóbbi évtizedek kulturális beruházásainak talán egyik legfontosabbika, amelyben az építtető szándékai és a tervező professzionális, integratív és proaktív szemlélete egyedi értéket teremtett" - hangsúlyozták.
A Stefánia út Ligeti-műteremvillát Zombor Gábor tervei alapján újították fel és alakították át a Polgári Magyarországért Alapítvány székházaként. A zsűri egyaránt kiemelte az épület fő elemeit tiszteletben tartó külső és belső helyreállítást, valamint a kortárs tájépítészeti eszközökkel, mégis az épülettel teljes összhangban kialakított kertet.
A Havanna Hetivásár a 18. kerületi Havanna-lakótelep szélén szombatonként megtartott piac számára készült a fővárosi TÉR_KÖZ pályázat támogatásával. A Keller Ferenc és Láris Barnabás által tervezett piacépület "visszafogott, érzékeny és a feladatot mélyen megértő építészeti megformálása jól mutatja, hogyan lehet egy látszólag kis léptékű beavatkozással jelentős városi és társadalmi többletértéket létrehozni" - áll a méltatásban.
Csapó Balázs közölte: a beérkezett pályaművekből készült kiállítás a FUGA Budapesti Építészeti Központban lesz megtekinthető a járványhelyzet elmúltával. A szintén minden pályaművet tartalmazó könyv magyar és külön angol nyelvű kiadása a díjátadó napján jelent meg a Budapesti Építész Kamara gondozásában.
Forrás: MTI
Fotó: Bpnivodij.hu, MTI
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
