Jól haladnak az 1-es villamos pályájának felújításával

Gőzerővel folynak a felújítási munkák az 1-es villamos vonalán. Az építkezés a tervek szerint 2015 közepéig tart.

2013. október 28.

Gőzerővel folyik a munka az 1-es villamos vonalának Bécsi út és Lehel utca közötti szakaszán. Az egy hónapja kezdődött felújítás első ütemében a vonal legrégebbi részét korszerűsítik,a munkákkal a tervek szerint 2015 közepére végeznek.

Szeptember 28-án, szombaton kezdődött az 1-es villamos pályafelújítása. A főváros kiemelt közlekedésfejlesztési beruházásainak megvalósításáért felelős Budapesti Közlekedési Központ ekkor kötötte meg a nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként a rekonstrukció kivitelezőjével a szerződést. A naponta 150 ezer ember által használt villamos vonalát a tervek szerint 2015-re adják át. Ekkora készül el a Bécsi Fehérvári útig az egész beruházás. A felújítás első üteme a Bécsi úttól a Lehel utcáig tart, a jövőre kezdődő második ütem a Kerepesi útig, és pár hónapra rá kezdik a meghosszabbítást is tartalmazó harmadik ütemet.

1-es villamos 02

Teljesen megújul a pálya (BKK)

A beruházás első ütemében felújítják a villamosvonalnak a Bécsi út és a Lehel utca közötti szakaszát, korszerűsödnek a megállók, az áramellátó- és jelzőberendezési rendszer is. A  kivitelező újjáépíti a pályaszerkezetet, megszünteti a sebességkorlátozásokat, átépíti a megállóhelyeket, megújítja az áramellátó és a jelzőberendezési rendszert. A rekonstrukció végeztével megszűnik a leromlott pályaállapot miatti gyakori sebességkorlátozás, azaz csökken az utazással töltött idő.

A Bécsi úti végállomás és a Puskás Ferenc Stadion között 8,3 kilométer hosszban teljesen új pálya épül a régi, elhasználódott vágányok helyett. Délen 3,2 kilométer hosszú új szakasz épül ki a Rákóczi híd – Szerémi út – Hengermalom út útvonalon, új – ideiglenes – végállomás épül a Fehérvári út és a Hengermalom út kereszteződésében.

A Vörösvári úton és Újbudán fűburkolatú pálya létesül, melynek zölden tartásáról automatikus öntözőrendszer gondoskodik majd. A villamosok menetideje jelentősen lecsökken, megszűnnek az eddigi sebességkorlátozások, az új pálya tervezési sebessége 60 km/h lesz, az 50 km/h jogszabályi határ alól a kivitelező felmentést kér.

1-es villamos 01 Munkások az 1-es villamos építkezésén (BKK)

A vonal áramellátási rendszere is megújul: A Bécsi út és a Kerepesi út között teljes felsővezeték-cserére kerül sor, a vonal teljes energiaellátási hálózatát megújítjuk, az új rendszer alkalmas lesz a visszatáplálásra.

Megújulnak a vonal megállói is: egységesen 26 centiméter magas peronok épülnek ki, melyekről a tervezett alacsonypadlós járművekbe akadálymentesen lehet majd beszállni. Az akadálymentesítés jegyében nyolc megállóba lifteket is építenek, két másik helyszínen új gyalogátkelőhelyet hoznak létre, Közvágóhíd megállóhelyen rámpát tesznek. Minden megálló új perontetőt kap, a forgalmasabb csomópontokban teljesen fedett peronok épülnek. A Fehérvári úti végállomásnál a 18-as, 41-es és 47-es villamosok számára is új, középperonos megállóhelyet építenek.

Bővülnek a visszafordítási lehetőségek is: a Szentlélek tér és az Árpád híd megállónál új vágánykapcsolat létesül, így az észak-budai oldal üzemzavara esetén a pesti szakasz zavartalanul kiszolgálható marad, a metróról átszálló utasok így nem kényszerülnek zsúfolt pótlóbuszokra. A kapcsolódó úthálózatokon is lesznek felújítási munkák: a forgalmasabb kereszteződésekben az eddigi aszfaltburkolatot jóval teherbíróbb bazaltbeton váltja majd fel.

Forrás: BKK A képek forrása a BKK, Fotók: Nyitrai Dávid

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©