Július végén indul a próbajárat a kibővített Szuezi-csatornán

Július utolsó hétvégéjén tesztelik először hajók az új Szuezi-csatornát, amelyet augusztus 6-án nyitnak meg a tengeri forgalom előtt.

2015. július 22.

Július utolsó hétvégéjén tesztelik először hajók az új Szuezi-csatornát, amelyet augusztus 6-án nyitnak meg a tengeri forgalom előtt.

A szombati próbaüzem során az új csatornán először csak néhány hajó halad végig, majd a két párhuzamos mederben egyszerre indítanak útjára egy-egy kereskedelmi teherhajókból álló konvojt.

A történelmi jelentőségű projektet a 2011-es felkelés utáni kaotikus évek lezárása, illetve a gazdasági és politikai stabilitás helyreállása jelképének is szánják. A munkálatokra a tavaly júniusban hatalomra lépett államfő, Abdel-Fattáh esz-Szíszi mindössze egy évet adott az eredetileg tervezett három helyett, emiatt sok megfigyelő kételyét fejezte ki a beruházás megvalósíthatóságával kapcsolatban.

A befektetés költségeit a 193,3 kilométer hosszú csatorna két oldalát összekötő, újonnan épülő hat alagúttal együtt 60 milliárd egyiptomi fontra (több mint 2300 milliárd forint) tervezték. A Szuezi-csatorna Hatóság elnöke, a hatalmas építkezésért felelős Moháb Mamís altengernagy bejelentette, hogy pénteken befejezik az 1869-ben épült mesterséges vízi úttal párhuzamosan futó, 35 kilométer hosszú meder kiásását, valamint a régi csatorna kibővítését egy 37 kilométeres szakaszon.

Nagy iramban építik (koráábi felvétel)

Az egyiptomi tévéken rendszeresen futó, a projekt nemzeti jelentőségét hangsúlyozó imázsfilmek mellett a múlt hónapban az ásás kivitelezéséért felelős holland cég, a Royal Boskalis Westminster is megjelentetett egy videót Versenyfutás az idővel címmel, amely arról számol be, hogy a munkálatok során a markolók naponta közel másfélmillió köbméter homokot emeltek ki.

Az augusztus 6-ai megnyitó ünnepségen a tervek szerint látható lesz az a három Rafale-típusú harci repülőgép is, amely egy napja érkezett Franciaországból. Kairó és Párizs februárban ütött nyélbe egy 5,2 milliárd eurós (több mint 1600 milliárd forintos) fegyverüzletet, amelynek értelmében Egyiptom 24 Rafale szuperszonikus vadászgépet, egy FREMM fregattot, valamint a hozzájuk kapcsolódó fegyverzetet vásárol Franciaországtól. A következő három repülőt jövőre szállítják le, a multifunkciós fregatt már egy hónapja megérkezett. 

Fotó: MTI/EPA, Amel Pain

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©