
Környezettudatos és okoscsarnokot épít Vecsésen a WLP
2023. november 28.
Jövőre épülhet fel a WLP (Weerts Logistics Park) környezettudatos és okoscsarnoka Vecsésen, amelyet a világ egyik legnagyobb autóalkatrész beszállítójának, a kanadai székhelyű Magna International Incorporationnek építenek - adta hírül a beruházó november közepén.
Az Európa-szerte modern raktárak létesítésével foglalkozó belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező WLP és RaktárAD 2023-ban Vecsésen indította el harmadik magyarországi beruházását, a cégcsoport környezettudatos szellemben épülő logisztikai parkjában eddigi legnagyobb területet elfoglaló ügyfél a kanadai székhelyű Magna International Incorporation - írják a közleményben. A közleményben a Magna International Inc. alelnöke, Lerouge Gauthier kifejtette, több mint 50 millió eurót fektetnek be az új létesítménybe. Céljuk, hogy a legújabb technológiával szereljék fel az épületet, és terveik szerint 2025 végén elkezdhetik az ügyfelek kiszolgálását.
A RaktárAD és Weerts Logistics Park (WLP) mintegy 40 ezer négyzetméteres vecsési beruházása novemberben érte el az épület legmagasabb pontját. Hadnagy Ernő, a WLP és RaktárAD hazai társalapítója kifejtette, az elmúlt 8 évben Magyarországon 202 000 négyzetméternyi ingatlant építettek fel közösen a Weerts Grouppal, amellyel több mint 900 munkahelyet teremtettek.
Ismertették, a WLP a vecsési munkálatok első lépéseként humuszdombot épít, hogy az építkezéssel járó zaj és porterhelésétől óvja a lakosságot, a gyártócsarnok pedig olyan magas technológiai színvonalon készül el, amellyel minden környezeti terhelést a minimálisra csökkentenek. A gyár semmilyen környezetre ártalmas anyag feldolgozásával nem foglalkozik majd, így sem a rétegvizeket, sem a levegőt nem érheti szennyezés - írták.

A WLP a gyár működéséhez szükséges ivóvíz felhasználását az esővízből nyert szürkevízzel is kiegészíti majd, csökkentve ezzel a hálózati vízfelhasználást. A beruházó emellett a gyár zöld területén - a füvesítésen kívül - több mint 1000 bokrot és fát is fog ültetni.
Mivel a Magna 2025-re a szén-dioxid-semlegesség elérésére törekszik európai, 2030-ig pedig globális működésében, a fenntartható alapelvek, beleértve a napenergia felhasználását is, beépültek a helyszín tervezésébe - írták.
A közleményben felidézik, hogy a 19 milliárd forint értékű beruházást a magyar állam 3,8 milliárd forinttal támogatta, így hozzájárulva 300 új munkahely létrehozásához. A világ csaknem 30 országában jelen lévő vállalat a Mercedes kecskeméti és a BMW debreceni üzeme számára gyárt majd karosszéria elemeket.
A Weerts Logistics Park (WLP) már több mint 1 millió négyzetméternyi csúcstechnológiás logisztikai beruházással rendelkezik Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban, Németországban, az Egyesült Királyságban és Olaszországban. Az elmúlt 6 év alatt mintegy 202 000 négyzetméternyi épületet épített fel, 905 munkahelyet teremtett és számos hazai cégnek adott otthont. A WLP-nek a vecsési a 25. projektje, amely Európán belül valósul meg, Magyarországon ez a harmadik beruházása.
A Magna egyike a világ legnagyobb autóipari beszállítóinak. A 171 000 alkalmazottból álló mobilitástechnológiai vállalat globális hálózata 341 gyártóegységet, 88 termékfejlesztési, mérnöki és értékesítési központot foglal magába 29 országban. 2023 első negyedévében az értékesítés volumene elérte a 37,8 milliárd dollárt. Ügyfélbázisa többek között az alábbi cégekből tevődik össze: BMW, Mercedes-Benz, Daimler AG, Ford Motor Company, General Motors, Honda, Hyundai, Jaguar, Land Rover, Porsche, Toyota, Volkswagen Group, Volvo, Renault-Nissan-Mitsubishi.
Forrás: MTI
Fotók: WLP
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
