Környezetvédelmi beruházás Gárdonynál

519,5 millió forint értékű fejlesztés eredményeként többek közt békaalagutak épültek a Dinnyési-fertőt kettészelő 7-es főút mellett Gádonynál.

2013. augusztus 29.

Egy 519,5 millió forint értékű fejlesztés eredményeként többek közt Dinnyési-fertőt kettészelő 7-es főút mellett kétéltű- és hüllőterelők, békaalagutak, vidraátjárók és madárvédelmi kerítések épültek. A kormány a következő uniós költségvetési ciklusban a zöld infrastruktúrát szeretné a legjobban fejleszteni.

Az több mint félmilliárdos keretből nemcsak a Dinnyési-fertőben élő békák élete lett jobb, de az Ipoly-völgyben található vizes élőhelyeken a vízvisszatartás érdekében vízkormányzó műtárgyak is épültek, és a Gerecse hegységben két barlang bejáratát is lezárták az ott élő denevérfajok megőrzése érdekében. A program zárórendezvényét ma tartották Gárdonyban.

A résztvevők elmondták, hogy az elmúlt 2007-2013-as uniós költségvetési ciklusban összesen 36 milliárd forint jutott természetvédelmi fejlesztésekre. Ebből a természetvédelemre rendelkezésre álló forrásokból közel 25 milliárd forintot a természeti értékek helyzetének javítását közvetlenül szolgáló élőhely-rekonstrukciós fejlesztésekre költötték. Ennek eredményeként 100 ezer hektárt meghaladó védett természeti terület vagy Natura 2000-es terület került kedvezőbb állapotba, ami az eredetileg tervezett 30 ezer hektár háromszorosa.

 bekaalagut 02 Nemcsak a békáknak lesz jobb - Az úton átkelő békák védelmére építtetett gát áteresztője Gárdony közelében (MTI)

A következő – 2014-2020-as - pénzügyi időszakkal kapcsolatban a természetvédelmi szempontból fontos kormányzati döntések már megszülettek. Itt elsősorban a Natura 2000 területek vagy a klímaváltozás hatásának mérséklésével összefüggő fejlesztések lesznek a hangsúlyosak. Új elemként jelenik meg viszont az ún. zöld infrastruktúra fejlesztése. Ennek lényege, hogy nemcsak a természetvédelmi területek megóvására fordít figyelmet az állam, hanem arra is hogy a  köztük lévő összeköttetést meg lehessen teremteni, ami általában véve javítaná a tájak ökológiai értékét.

Forrás: MTI, Ec.europa.eu A képek forrása: MTi, Fotó: Máthé Zoltán

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©