Megkezdték az Abony és Újszász közötti út felújítását

1,26 milliárd forintból újítják fel az utat a két Pest megyei település közt. A munkával idén szeptember végére végezhetnek.

2013. június 07.

Pest megye egyik legrosszabb állapotban lévő útszakaszának tartják azt az Abony és Újszász között lévő útszakaszt, melynek felújításához nemrég kezdett hozzá a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A beruházás 1,26 milliárd forintba kerül, és a tervek szerint szeptember végére fejeződik be.

Pécsi Norbert Sándor az MTI-nek nyilatkozott a részletekről: az építkezés Abony belterületén indul és a megyehatárig tart. A 6,43 kilométeres szakaszt teljes körűen felújítják. A külső, a 4-es főutat Jász-Nagykun-Szolnok megyével összekötő rész annyira rossz állapotba került, hogy a szakaszon teljesen új utat kell építeni. Az munkálatok alatt az itt közlekedőknek jelentős korlátozásokra kell számítania.

Idén az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok keretében országosan csaknem 600 kilométernyi, régóta felújításra váró alsóbbrendű mellékút újul meg csaknem 87 milliárd forintnyi európai uniós forrásból. Az országos programon belül Pest megyében idén mintegy 16 milliárd forint értékben csaknem 82 kilométernyi út felújítására van lehetősége a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek.

(Forrás: MTI)

ujszasz 02

(Fotók: Bugány János, MTI)

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


80 éves a JCB,melyet az angolok a nemzeti ipar ékkövének tartanak. Neve egyet jelentett a hatékonysággal, a gépészeti innovációval és azzal a mérnöki kultúrával, amely világszerte meghatározta az építőipar fejlődését.

Ünnep. 100. lapszámához érkezett. a MAÉP. 

Digitális ügynökök a daruk árnyékában. Mesterséges intelligencia az építőiparban. Hogyan készüljünk a változásokra ma, és mire számítsunk holnap? A változások nemcsak új szoftvereket jelentenek, hanem a mérnöki és kivitelezői munka újragondolását is.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©