
Megnyílt a Szépművészeti Múzeum felújított Barokk csarnoka
2022. június 08.
Átfogó felújítást követően június elején megnyílt a Szépművészeti Múzeum felújított Barokk csarnoka, így csaknem 80 év után látogatható újra egyidejűleg az épület három, a legfontosabb építészeti stílusjegyeket megidéző, impozáns nagy csarnoka.
A Reneszánsz, valamint a 2018-ban, átfogó rekonstrukció után megnyílt Román mellett, péntektől a most felújított, csaknem 800 négyzetméteres Barokk csarnokot is birtokba veheti a nagyközönség - adta hírül az intézmány. A most átadott Barokk csarnok a múzeumépület átfogó felújításnak és modernizációjának köszönhetően újult meg.
Az intézmény városligeti szárnyának felújítása ezzel gyakorlatilag befejeződött: az épület rekonstrukciójának utolsó szakaszában, 2021 végén a Régi Képtár 17. századi, tavasszal pedig a 18. századi művészetet bemutató kiállítóterei nyíltak meg a látogatók elől.
A most megnyílt múzeumi térben mintegy negyven, a csarnok építészeti stílusához kapcsolódó szobrot és domborművet is megcsodálhatnak a látogatók, köztük az itáliai öntőműhelyek kisbronzait, valamint velencei mesterek márványból és fából faragott remekműveit.
A szobrok mellett a nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő itáliai, spanyol és német kollekcióból kiválasztott mintegy harminc festménnyel is találkozhat itt a közönség, képet kapva a barokk festészet stiláris sokszínűségéről és tematikus gazdagságáról.
A Szépművészeti 2015-ben kezdődő felújítását és modernizációját 2020-ban a legjelentősebb európai műemlékhelyreállítási díjjal, Europa Nostra-díjjal ismerték el.

Az 1906-ban megnyílt Szépművészeti Múzeum építészeti stílusokat megjelenítő, historizáló belső terei közül a Barokk csarnok idézi fel a korban legközelebb álló stílust.
Az eredeti tervek szerint ennek a térnek nemcsak a kialakítása emlékeztetett volna a 17-18. század művészetére, de az ebben a korszakban készült híres szobrok gipszmásolatai is ide kerültek volna. A Barokk csarnok belső dekorációjának tervezése során az is felmerült, hogy a Román és Reneszánsz csarnokhoz hasonló díszes festést kapjon. Ez végül nem valósult meg, csak az aranyozott stukkódekoráció készült el, és a barokk szobrok másolatainak beszerzése is elmaradt.
Így a csarnok kezdetben nem is kiállítótérként, hanem a gipszmásolatok és modern szobrok raktáraként működött. A 2. világháború után a terem középső részében 19. és 20. századi szobrokból rendeztek tárlatot, a pillérek mögötti körfolyosót pedig - paravánnal leválasztva - raktárnak és közlekedőnek használták.
A következő évtizedekben ismét raktárként funkcionáló teret a múzeum korábbi, 1987-ben elkezdett, kisebb léptékű rekonstrukcióját követően, eredeti barokk festményekkel és szobrokkal berendezve, 2000-ben nyitották meg.
A 2015-ben indult, átfogó múzeumrekonstrukció során a termet újból felújították, és a most megnyílt csarnok a barokk festmények és szobrok újrarendezett kiállításának is otthont ad.
Forrás: MTI
Fotók: Szépművészeti Múzeum
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
