
Megújult a balmazújvárosi Semsey-kastély
2013. december 11.
Múlt hét csütörtökön adták át a felújított Semsey Kastélyt Balmazújvárosban, a város egyik legjellegzetesebb épülete 405 millió forintból újult meg.
Az ünnepélyes átadón jelenvolt Lázár János, államtitkár is, aki elmondta, hogy a balmazújvárosi mellett már felújították vagy tervezik felújítani egyebek között a gödöllői, az edelényi, a füzérradványi, az ókígyósi és a keszthelyi kastélyt, a sárospataki várat, vadászati múzeumot alakítanak ki a hatvani Grassalkovich-kastélyban, és Eszterházán létrehozzák a Haydn Intézetet.
A felújított balmazújvárosi kastély 2013. december 5-én.
A felújításhoz uniós és kormányzati támogatást nyert az önkormányzat. Az elmúlt uniós költségvetési ciklusban a regionális operatív program kereteiből mintegy 5 milliárd forint került Balmazújvárosba. Többnyire turisztikai célú fejlesztések valósultak meg, így a város Debrecen, Hajdúszoboszló és a Hortobágy mellett az önkormányzat reményei szerint felkerült a megye idegenforgalmi térképére.
A Semsey Kastélyban, amely a korabeli dokumentumok szerint 1805-ben készült el, Semsey András építette. "Az épület először valószínűleg későbarokkos stílusban épült, a mostani késői klasszicista stílusát az 1840 körüli átépítés során nyerte el. A kastélyt a 19. század végéig folyamatosan használták. A kastély 1944-től deportáló helyként szolgált, majd a háború után államosították és többféle funkciót töltött be. 2004-től üresen, elhagyatottan áll." - írja az épület történetéről a műemléki szakportál, a Műemlékek.info. Az idén kezdődött és most végrehajtott felújítás során közösségi tereket és múzeumot alakítottak ki.
Forrás: MTI, Műemlékek.info A kép forrása MTI, Fotó: Czeglédi ZsoltÚj nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
