Megújult a Gyulai Várfürdő

A több mint 6300 négyzetméteres Aquapalotával bővült a Gyulai Várfürdő területe. A beruházás csaknem 1,2 milliárd forintos uniós támogatással épült. Felfelé tartó csúszda is van benne.

2013. december 19.

Csaknem 1,2 milliárd forintos uniós támogatásból megújult a Gyulai Várfürdő, az új élményfürdő, az AquaPalota megnyitásával a létesítmény négyévszakos fürdővé vált.

A város reményei szerint a beruházással nemcsak 21 új munkahelyet teremtettek, de tovább ösztönzik a turizmust is. Ez pedig a munkahelyek megőrzését jelentheti a szállásadók számára is, sőt, akár további munkahely-teremtéssel járhat.

A Gyulai Várfürdőben uniós támogatással, csaknem 1,2 milliárd forintból új, fedett élménykomplexumot alakítottak ki, ezzel a város hatékonyan tudta kiaknázni az uniós pályázati lehetőségeket. Az intézmény tájékoztatása szerint korábban a fürdő sokat küzdött a szezonalitás jelenségével, de az új családi élményfürdő, az AquaPalota jelentősen csökkentheti a vendégszám ingadozását.

aquapalota gyula 02

Beújítottak - A Gyulai Várfürdő területén kialakított új Aquapalota épülete kívülről 2013. december 17-én, egy nappal az ünnepélyes átadás előtt.(MTI)

A már meglévő szolgáltatások - gyógyfürdő, strand, wellness- és szaunapark, masszázsszalon - mellett az AquaPalotában 6300 négyzetméteren majdnem 900 négyzetméternyi vízfelülettel öt új medence áll a fürdőzők rendelkezésére.

Az élményfürdőben van sodrófolyosó, állómasszázsok, fekvőmasszázsok, víz alatti masszázs, gejzírek, buzgárok, nyakzuhanyok, vízfüggönyök mellett családi csúszda, pezsgőpad, szaunapark. Emellett fényalagút csúszdát is beépítettek, de a fürdőzők kipróbálhatják a trambulin műugrást is. A fürdő egyik legnagyobb attrakciójának - a Magyarországon egyedülálló - felfelé tartó csúszda számít majd.

 aquapalota gyula 03 Aquapalota épülete belülről (2013. december 17-én) Forrás: MTI, Varfurdo.hu A kép forrása az MTI, Fotó: Rosta Tibor

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©