Nagyberuházás az Axiálnál

Az Axiál Kft. 2 milliárd forintos raktárberuházásához 1 milliárd forintos állami támogatást kapott.

2021. május 18.

Nemsokára elkészül az Axiál Kft. 2 milliárd forintos raktárberuházása, amelyhez 1 milliárd forintos állami támogatást kapott, 800 munkahelyet véd meg - jelentette be a közösségi oldalán hétfőn Varga Mihály pénzügyminiszter.

A fejlesztésnek köszönhetően automatizált robotok végzik majd a logisztikai, rakodási feladatokat a magyar tulajdonban lévő Axiál Kft. új raktárépületében a nagyvállalati beruházási támogatás segítségével. Varga Mihály közölte, hogy a magyar gazdaságnak ehhez hasonló, világszínvonalú beruházásokra van szüksége, hiszen a jövő gazdaságát a digitalizáció, a robotizáció jelenti.

A miniszter szerint a magyar ipar nem csupán lépést tart a fejlődéssel, de abban meghatározó részt is vállal. A gazdaság fellendítésére a költségvetésből idén 6172 milliárd forint, jövőre 7308 milliárd forint jut, és folytatódik a beruházások állami ösztönzése is - tette hozzá.

A bajai Axiál Kft. évente csaknem 10 ezer tonna alkatrésszel látja el a mezőgazdaságot, az építőipart, és a raktártechnológiai vállalkozásokat, a mostani beruházással a raktározási lehetőségeiket bővítik - ismertette a videóban Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető.

MTI

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©