
Négysávossá válik az 5. sz. főút
2025. szeptember 17.
Magyarországon az elmúlt közel 15 évben annyi autópálya és autóút épült, amennyivel a hazai gyorsforgalmi úthálózat – lakosságarányosan – mára eléri a legfejlettebb nyugati országok szintjét. Ezen folyamatok mellett a főúthálózat fejlesztése, a forgalmi szempontból indokolt helyeken 2x2 sávosra bővítése is jelentős volument ért el, ennek részeként újulhat meg Szegeden a fejlesztéssel érintett 5. sz. főúti szakasz, amely a lakott terület és az M5 autópálya csomópont között helyezkedik el. Ezen az útszakaszon halad az új BYD gyár építési forgalma, majd később a működéshez kapcsolódó forgalom is, ezért a gyár számára két új bejárat épül a projekt során. Szintén ezt az útszakaszt terheli további nagyvállalkozások, mint például a CBA vagy a Continental forgalma is, így a fejlesztés elengedhetetlen annak érdekében, hogy a területre koncentrálódó helyi-, átmenő-, valamint ipari forgalom biztonságosan haladhasson.
A hazai forrásból finanszírozott, több mint ötmilliárd forint értékű fejlesztés keretében nemcsak az út bővül, hanem több kiegészítő létesítmény is épül, amelyek tovább javítják az infrastruktúra színvonalát. A munkálatok során új körforgalmi csomópont létesül az ipari park bejáratához. A közúti teherforgalom szabályozását és ellenőrzését tengelysúly-mérő öböl teszi majd lehetővé. Több pár buszöböl is épül a fejlesztéssel, a közösségi közlekedés hatékonyságának javítására. A közúti biztonság és láthatóság érdekében kiépül a teljes szakasz közvilágítása.
Kapcsolódó fejlesztésként 1,6 km hosszú, új kerékpárút épül az 5. és az 502. számú főutak csomópontjától az M43 autópálya alatti átvezetésig, amely a környezettudatos közlekedés erősítése mellett egyszerűbbé teheti a környéken működő nagyvállalkozások munkavállalói számára is a munkába járást.
A munkálatok során az idei évben elkészül a sávszélesítés teljes hosszon, valamint két szakaszon befejeződik a meglévő burkolat újjáépítése. Jövőre a meglévő burkolatok hiányzó szakaszainak megújításával, valamint a párhuzamos kerékpárút építésével folytatódik a fejlesztés. A várhatóan 2026 augusztus végére befejeződő munkálatok ideje alatt a közlekedés zavartalan biztosítása elsődleges szempont. Jelenleg a forgalom 2x1 sávos útpályán halad, miközben a szélesítés munkálatai az új sávok nyomvonalán zajlanak.
Építési és Közlekedési Minisztérium
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
