
Öt területen is kormányzati cselekedeteket vár a MÉASZ
2013. június 11.
A lánctartozások ügyében, a lakás- és bérlakásépítésben, az energetikai felújítások terén és kormányzati felelős kinevezésében is lépéseket vár el az Építők Napja alkalmából kiadott sajtóközleményében a Magyar Építőanyagipari Szövetség (MÉASZ).
Ha a fennálló lakásállományhoz viszonyítjuk a megépülő lakások számát, figyelembe véve a 4,2 milliós hazai lakásállományt, könnyen kiszámolható, hogy a jelenlegi pótlási ütemben minden magyar lakás várhatóan 400 évnyi használat után fog lecserélődni - áll a MÉASZ a szervezet honlapján is múlt héten közzétett közleményében.
A baljós hangulatú előrejelzés nem véletlen, a szervezet szerint a MÉASZ májusban megválasztott új elnöksége az építőanyag-ipar valaha volt legsúlyosabb válsága elleni küzdelemmel kezdte meg munkáját Vidor György vezetésével.
A magasépítés hanyatlásának tendenciája mint írják, kiemelten sújtja az építőipari munkavállalókat, akik jellemzően külföldön próbálnak megélhetést keresni. Eközben az építőanyag-ipar magyarországi termelőegységei gyárbezárásokkal, kapacitáscsökkentéssel, elbocsátásokkal próbálják meg elkerülni a végelszámolást.
A kormányban bíznak (Fotó: Földi Imre)
A problémák felvázolása után a MÉASZ öt pontba szedi a lehetséges megoldási utakat, melyekhez kormányzati segítséget vár el.
A lánctartozások ügyében az állam mutasson az állam jó példát: az állami beruházások kerüljenek mindig határidőre kifizetésre. A lakásépítések terén a MÉASZ szerint az ide átcsoportosítandó források gyorsan megtérülnek az állami támogatás ellentételezéseként elvárandó kötelező számla-bemutatásból keletkező adóbevétel-többletből.
A bérlakás-szektor elindulásához szükséges törvényi kereteket változtatná meg a szervezet, másrészt szeretnék, ha a kormányzat beemelné a lakhatási támogatást a bérkiegészítő juttatások közé. A lakások energetikai felújítása során komplex programokat vár el a MÉASZ, és elfogadhatatlannak tartja, hogy ilyen állami programra – a jelenlegi kormányzati tervek szerint – 2015-ig kell várni.
A szövetség végül azt is javasolja a kormánynak, hogy egyetlen államtitkári kézbe kellene adni az építésügyhöz tartozó kormányzati feladatokat. Ezek ma a Belügyminisztérium, a Nemzeti Gazdasági Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium különböző szervei hatáskörébe is tartoznak.
(Forrás: Measz.hu)
(A címlapkép forrása a Morguefile.com, a szövegközi kép: MTI, Az Országgyűlés plenáris ülése 2013. június 11-én.)
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
