Sétálóbarát Bakáts teret szeretne a Ferencváros

A lakosság véleményét is kikéri a Bakáts tér és környezete felújításáról a Ferencvárosi Önkormányzat. Szökőkutat is terveznek.

2013. szeptember 09.

Személyesen és e-mailen keresztül is elmondhatják a véleményüket a helyiek a Bakáts tér tervezett felújításával kapcsolatban az önkormányzatnál. A téren a látványtervek szerint szökőkút is helyet kapna, és környezet is megújulna.

Ferencváros Önkormányzata is részt vesz a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala „TÉR_KÖZ” című pályázatán, ha a kerület sikeresen szerepel, a Bakács tér és a környezete. Ez pontosan a Bakáts tér mellett, a Bakáts utcát, a Tompa utca Bakáts tér és Ferenc körút közti szakaszát, valamint a Ráday utca Bakáts tér és a Boráros tér közötti részét jelentené.

A tervek alapja, hogy a az útburkolatokat a járda szintjére emeljék, akadálymentesítve ezzel a gyalogos forgalmat. Emellett biztosítják, hogy a biciklisek is biztonságosan használhassák a teret és, hogy az autósok számára rendezetten lehessen parkolókat kialakítani. A téren megújítják a zöldfelületeket is, a templom előtt kialakított díszburkolatot kapó téren egy szökőkút, és egy kulturált nyilvános wc is helyet fog kapni.

A tervek legizgalmasabb része a Ráday utca sétálórészén helyet kapó télikertek. Ezzel ugyanis téliesíthetőek lesznek a vendéglátó teraszok, a hangszigetelt, fedett télikertek pedig az önkormányzat reményei szerint a karácsonyi időszak új turisztikai attrakcióivá válhatnak, kevesebb hótakarítási gonddal, kisebb csúszásveszéllyel.

bakáts tér 04 A felújított Bakáts tér látványterve a szökőkúttal a tér Ráday utca felőli sarkából nézve

A felújítással megváltozna a 15-ös busz útvonala, amely így elkerülné a gyalogosbaráttá tett Bakáts teret. A másik változás a kerületben élő kutyatartókat érinti, ugyanis az igényeikhez igazodva a jelenleg lehasznált állapotban lévő Nehru parton, a HÉV végállomása mellett alakítanák ki a főváros legnagyobb kutyafuttatóját, ahol kerítés választáná majd el a kis- és nagytestű ebeket.

A TÉR_KÖZ pályázat elbírálásának határideje szeptember 30-a, akkor derül ki, a kerület pályázata elnyerte a döntéshozók tetszését.

Forrás: Ferencváros.hu A kép forrása: Ferencváros.hu

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©